Kibontakozóban a Gyurcsány Ferenc–Magyar Péter-szövetség
Ifj. Lomnici Zoltán szerint a Fővárosi Közgyűlésben Gyurcsány Ferenc egy kikerülhetetlen személy lehet.
Ifj. Lomnici Zoltán szerint a Fővárosi Közgyűlésben Gyurcsány Ferenc egy kikerülhetetlen személy lehet.

Az eseménynek a Zeneakadémia ad otthont.

Szijjártó Péter: A Szeged és Temesvár közti vasúti összeköttetés egyértelműen érdeke mindkét országnak.

Teherán 2015-ben kötött megállapodást a nemzetközi közösséggel, melynek értelmében korlátozta atomprogramját.

Csütörtökön döntenek Ursula von der Leyen sorsáról.

Rishi Sunak konzervatív párti miniszterelnök május 22-én jelentette be, hogy július 4-re tűzte ki a választások időpontját.

Sajtóértesülések szerint Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is Brüsszelbe utazik.

Eltörölnék a határozatlan időre szóló menedékjogi engedélyt, valamint módosítanának az ideiglenes tartózkodási engedélyek kiadásán is Hollandiában.

Már több mint hatszázezren igényelték a gondosórát.

A tervek szerint az év végéig néhy-hat kereskedésben kezdik meg a két márka forgalmazását.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Aki magyarul beszél, magyarul érez és a magyar önazonosságát fontosnak tartja, az a magyar nemzet része.

A magyar emberek könnyebben tudnak nekivágni a télnek.

A Tisza Párt ezt igazán nem kenheti másra.

Magyar Péter viccesnek bizonyult. Sokat kellett rá várni, de megérte.

A gyanú szerint Mindics egy állami energetikai korrupciós hálózatban vett részt, és mielőtt a hatóságok lecsaptak volna, elmenekült az országból.

Korrupciós botrány az ukrán atomenergetikában: magas rangú politikusok és üzletemberek a célkeresztben.

A balti állam második legnagyobb pártja sok mindenben a magyar kormányhoz hasonlóan gondolkodik.

Liverpoolban úgy érzik, igazságtalan döntés született a Manchester City elleni rangadón.

Vészhelyzet a Real Madridnál: Xabi Alonso az öltöző bizalmát is elveszíthette.

„Ezek a beruházások egyébként jellemzően mind magas technológiai minőségű beruházásokat jelentenek.”
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.