Szomorú dolog derült ki a serdülő lányokról
Komoly a baj, mindennek a közösségi média az oka.
Komoly a baj, mindennek a közösségi média az oka.

A pszichiáter szerint továbbra is küzdeni kell a stigma ellen.

Neurotikus személyiségszerveződést figyeltek meg a Tisza Párt elnökénél.

Összességében 56 százalék mondta azt, hogy az elnök mentálisan nem eléggé alkalmas a feladat ellátására. Csak 30 százalék szerint mentálisan alkalmas, 14 százalék pedig bizonytalan.

Megjelent a Gyermek és ifjúsági alapprogram idei pályázati kiírása Online okosan, offline aktívan! címmel.

A világ eltömegesedése – globalizáció, túlzott urbanizáció – feszültségeket hoz és kezelésükre nem vagyunk felkészülve.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A mentésben a kalocsai tűzoltók, a hajósi önkéntesek, a körzeti megbízott és mentősök vettek részt.

A kormányzati beruházások érdemben javították a főváros közlekedési infrastruktúráját.

Érkeznek a gyerekek és az unokák a kormányfőhöz.

Életveszélyesen megsebesítette volt élettársát.

Nasry Asfura konzervatív üzletembert hirdették ki győztesnek.

Az egyik legszebb keresztény karácsonyi hagyomány a célkeresztben.

Ha mindegyikünk átérezné a másik szenvedését, szolidáris lenne a gyengébbekkel és az elnyomottakkal, akkor más lenne a világ – fogalmazott karácsonyi üzenetében a szentatya.

A magyar válogatott csapatkapitánya öt fotóból álló kis albumot dobott össze.

A frakcióvezető nagy mennyiségben főz, mert a családot és a baráti kört is ő látja el.

A kutatóűrhajóssal beszélgettünk.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.