Merkely Béla: Magyarországra is megérkezett a járvány ötödik hulláma
A teljes oltás a három oltás, csak így hatékony a védelmünk – mutatott rá a Semmelweis Egyetem rektora.
A teljes oltás a három oltás, csak így hatékony a védelmünk – mutatott rá a Semmelweis Egyetem rektora.

Merkely Béla szerint ha az átoltottság aránya és a harmadik oltást igénylők száma is magas szintet ér el, akkor az új szupervariáns nem fog hazánkban gondot okozni.

A harmadik oltás felvétele az időseknek, a krónikus betegeknek és olyanoknak javasolt, akik nagyon sok emberrel találkoznak.

A Semmelweis Egyetem rektora szerint a járvány negyedik hulláma kevésbé terheli majd meg az egészségügyi ellátórendszert.

A választásra azért volt szükség, mert az MRK eddigi társelnökének, Mocsai Lajosnak, a Testnevelési Egyetem korábbi rektorának mandátuma megszűnt.

A fertőzöttek száma emelkedik, de a járvány mostani hulláma az egészségügyet nem terheli meg majd – mondta Merkely Béla.

A Semmelweis Egyetem rektora a harmadik oltás beadatásának fontosságát is hangsúlyozta.

Minden szempontot figyelmen kívül hagyva, csak a politikai előnyszerzés céljából akar pánikot kelteni a Gyurcsány Ferenc vezette baloldal.

A Semmelweis Egyetem rektora szerint a védettség szintje és az antitestszint között nincs egyértelmű összefüggés.

Merkely Béla szerint nagy valószínűséggel Magyarországon már közel vagyunk a nyájimmunitás eléréséhez vagy már elértük azt.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Tisza-vezér ismét kozmetikázhatta a számokat.

Amíg a Tisza Párt a megszorító csomagot bővíti, addig a kormánypárt a családok érdekeit szolgálja.

A főpolgármester a kormánnyal való megegyezés helyett tüntetésbe kezdett.

A Tisza Párt távolmaradása ellenére is sikerült Karácsony Gergelynek leráznia magáról a felelősséget Budapest csődjéért.

„Drámai inflációs válságokkal néztek szembe az európai országok, s ezeknek a hatása az emberek mindennapi életének színterén is megjelenik.”

Botrány a Buckingham-palotában.

Nyilatkozott az orosz elnök sajtótitkára.

Talán nem is meglepetés, inkább ez a papírforma a női kézilabda-vb-n.

Sötét örökkévalósággá válik egy pesszimista forgatókönyv szerint.

Téli csodabirodalom ragyog a Millennium Háza körül.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.