Családbarát intézmény lett a Semmelweis Egyetem
Merkely Béla szerint a Semmelweis Egyetem régóta elkötelezett híve, hirdetője és gyakorlója a családbarát elvnek.
Merkely Béla szerint a Semmelweis Egyetem régóta elkötelezett híve, hirdetője és gyakorlója a családbarát elvnek.

Az Európai Unió tagállamai között német, francia és belga egyetemek mögött áll a Semmelweis a 64. helyen.

Segíti a daganatos megbetegedés korai felismerését a CT-felvételeket elemző, mesterséges intelligencia – mondta Merkely Béla.

Ismert víruskutatók és szakemberek részvételével zajlott le a XXVII. Primer Prevenciós Fórum, ahol a koronavírus eredetéről és a Covid–19 okozta halálozásokról is értekeztek.

Semmelweis Egyetemen 3651 elsőéves kezdi meg tanulmányait, idén minden korábbinál többen nyertek felvételt.

A Semmelweis Egyetem rektora szerint visszaszorulóban van a járvány, sikerült legyőzni a pandémiát, de a fertőzés veszélyes.

Május végén az intenzív osztályt is megjárta a 88 éves színészlegenda, ám az orvosoknak köszönhetően javul az állapota, és már az otthonában gyógyul.

A beruházásra a kormány mintegy hatmilliárd forint költségvetési támogatást biztosított, az új épület 615 nap alatt készült el.

Gyerekkoráról, a városmajori klinika élén töltött évekről és a sertésszív-átültetésről beszélgettünk Merkely Béla szívgyógyász rektorral.

Merkely Béla egy rövid videóban összegezte a dél-afrikai mutánssal kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Tisza-vezér ismét kozmetikázhatta a számokat.

Amíg a Tisza Párt a megszorító csomagot bővíti, addig a kormánypárt a családok érdekeit szolgálja.

A főpolgármester a kormánnyal való megegyezés helyett tüntetésbe kezdett.

A Tisza Párt távolmaradása ellenére is sikerült Karácsony Gergelynek leráznia magáról a felelősséget Budapest csődjéért.

„Drámai inflációs válságokkal néztek szembe az európai országok, s ezeknek a hatása az emberek mindennapi életének színterén is megjelenik.”

Botrány a Buckingham-palotában.

Nyilatkozott az orosz elnök sajtótitkára.

Talán nem is meglepetés, inkább ez a papírforma a női kézilabda-vb-n.

Sötét örökkévalósággá válik egy pesszimista forgatókönyv szerint.

Téli csodabirodalom ragyog a Millennium Háza körül.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.