Komoly strandfejlesztés készül Mezőtúron
A családok igazi fürdőparadicsoma lehet a létesítmény.
A családok igazi fürdőparadicsoma lehet a létesítmény.
Pedig pár éve egy hangfelvételen Marbellából származó kokainpénzekről beszéltek az ellenzéki háttéremberek.
A miniszter arról is beszélt, hogy több százmilliárd forint értékű autópálya-fejlesztést hajtanak végre.
A 46-os főúton történt balesetben más nem sérült meg.
Helyreállították a pályát a kétpói baleset után, de még hosszabb a menetidő.
Egy furcsa esetről számolt be Mezőtúr polgármestere.
Azért mindennek van határa!
1964 novemberében Földes László honvéd e toronyban ülve egy tranzisztoros rádión hallotta először a Kis vörös kakast, itt ragadta magával a Rolling Stones zenéje.
Az eset még januárban történt egy mezőtúri középiskolában.
A baloldali politikusokból álló mezőtúri koalíció tagjai csatlakoztak a Hadházy-féle szélsőséges akcióhoz.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A zenekar december 28-án ad koncertet a MáraiKultban.
Rangadóval zárul a PL 17. fordulója, vasárnap a Tottenham és a Liverpool randevúzik egymással Londonban.
Az 50 éves muzulmán hátterű migránst szombat este állították a magdeburgi kerületi bíróság elé a pénteki incidenst követően.
Ez történt a héten a gazdaságban.
A Fenyő-gyilkosság egyike volt a magyar kriminalisztika nagy megoldatlan ügyeinek.
A feljutó helyen telelő Kazincbarcika vezetőedzője, Erős Gábor szerint a magyar edzők több türelmet érdemelnének.
Több mint százmillió amerikai kel útra a karácsony és újév körüli időszakban – derül ki az amerikai autóklubok szövetségének (American Automobile Association - AAA) előrejelzéséből.
Az ukrán világklasszis mindhárom pontozónál – mondhatni simán – 116-112-re nyerte a meccset.
A magdeburgi katedrálisban gyászszertartáson emlékeztek meg a karácsonyi vásáron történt támadás áldozatairól.
Az új vezetés azt közölte, hogy ezzel a lépéssel a szíriai népnek a békét és a stabilitást megteremtő nemzetközi kapcsolatok kiépítésével kapcsolatos óhajának kívántak eleget tenni.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.