Lázár János kitért arra is, hogy az elmúlt tizenhárom évben a magyar kormány egymillió új munkahelyet létesített, és az általa csütörtökön meglátogatott térségben a munkanélküliség 15 százalékról mára három százalékra csökkent. – Ez azt jelenti, hogy mindenki dolgozik, aki dolgozni akar, és mindenki számára van munkalehetőség ott és a környéken is – mondta, és célnak nevezte egyre jobban fizető munkahelyek létrehozásának ösztönzését.
Lázár János: Egyetlen vidéki ember se kényszerüljön választani munkahely és otthon között
A miniszter arról is beszélt, hogy több százmilliárd forint értékű autópálya-fejlesztést hajtanak végre.

A politikus beszélt arról is, hogy a térségben az élelmiszeriparnak, az élelmiszer-feldolgozásnak és -előállításnak hagyományai vannak. Sok üzem szűnt meg, és most teljesen újjá kell építeni ezt a kapacitást, mert a kormány célja, hogy az ország élelmiszerből önellátó legyen, és ebben Jász-Nagykun-Szolnok vármegyére komoly feladat és felelősség hárul – hangsúlyozta.
Beszámolt arról, hogy a polgármesterek javaslatai között életminőség-javító beruházások, iskolák, például Mezőtúron a Teleki gimnázium épületének a felújítása szerepelt, vagy a turisztikai ágazatban Hortobágy–Berettyó-főcsatorna által nyújtott szolgáltatási lehetőségek kiaknázása is. Tiszaföldváron és Kunszentmártonban fő téma a településen belüli és települések közötti közlekedés – sorolta. A miniszter kiemelte:
a kormánynak különösen fontos, hogy az új autópályák mellett gazdasági lehetőséget teremtsen, ezért Kunszentmártonban egy új csomópont épül a település és az M44-es között, és megkezdik Kunszentmárton és Hódmezővásárhely között a 45-ös főút újjáépítését.
Lázár János arról is beszélt, hogy a kormánynak rövidesen meg kell tárgyalnia egy országos közútfejlesztési programot, amelynek két része lesz: a következő tíz évben a gyorsforgalmi úthálózat és az alacsonyabb rendű utak fejlesztése. Magyarországon az alacsonyabb rendű utak ötven százaléka van rossz állapotban, tizenötezer kilométer olyan út van Magyarországon, amelyet azonnal fel lehetne és fel is kellene újítani, mindez anyagi forrás kérdése – ismertette. A politikus azt ígérte, hogy mindent megtesz annak érdekében, hogy a Magyar Közút 2024-től Jász-Nagykun-Szolnok vármegye és azon belül is a 4-es számú választókerület útjait, alsóbbrendű útjait is megfelelően karbantartása, és forrásokat próbálnak oda csoportosítani az új fejlesztések érdekében.
Herczeg Zsolt, a térség fideszes országgyűlési képviselője elmondta, hogy csütörtökön Lázár Jánossal Kunszentmártonba látogattak, aztán Mezőtúron és végül Tiszaföldváron egyeztettek a település vezetőivel a fejlesztési igényekről.
Egyetlen vidéki ember se kényszerüljön választani munkahely és otthon között. Az a célunk, hogy az észak-alföldi térségben is kiszámíthatóbb jövőt, élhetőbb mindennapokat biztosítsunk az itt élők számára
– írta a fórumról közösségi oldalán Lázár János.
További Belföld híreink
Borítókép:
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!