Franciaország uniós partnereivel tárgyalt az embercsempészek elleni küzdelemről
A Frontex egy repülőgéppel fogja segíteni a határvédelmet a La Manche-csatornánál.
A Frontex egy repülőgéppel fogja segíteni a határvédelmet a La Manche-csatornánál.

Az elmúlt héten az ország területén 1463 határsértőt tartóztattak fel és kísértek vissza.

Több száz plakáton hirdetik, hogy szerintük a kormány 55 297 migránst telepített be, miközben Soros György egyet sem.

Továbbá a németek csupán kilenc százaléka támogatja, hogy a lengyel–fehérorosz határon összegyűlt bevándorlókat beengedjék.

A katolikus egyházfő kérte a hívőket, hogy imádkozzanak a szenvedéseik miatt.

Úgy tudni, a műveletet a rendkívül rossz időjárási körülmények hátráltatták.

Lengyelország, Litvánia és Lettország olyan határvédelemre tért át, mint amilyennel 2015-ben Magyarország védte az Európai Uniót.

Két új zárt migránstábort adtak át, a bevándorlásügyi miniszter szerint ezzel új korszak kezdődik.

Az Európa-politikát is alakító berlini külügyminisztérium várományosa a Zöldek női társelnöke, Annalena Baerbock.

A beoltottak korlátoznák az oltatlanok szabad mozgását Spanyolországban.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Tisza Párt Brüsszelben támogatja a háborús, az energiaszankciós és a mezőgazdaság leépítését szolgáló terveket.

Aki magyarul beszél, magyarul érez és a magyar önazonosságát fontosnak tartja, az a magyar nemzet része.

A magyar emberek könnyebben tudnak nekivágni a télnek.

A Tisza Párt ezt igazán nem kenheti másra.

A Washingtonban elért eredmények önmagukért beszélnek.

A szlovák miniszterelnök szerint Európa elveszítette józan eszét, és csak azok az országok maradhatnak meg, amelyek megőrzik nemzeti hagyományaikat és identitásukat.

A nemzetközi politika az komoly dolog, ott a nagyfiúk vannak a színpadon.

A gyanú szerint Mindics egy állami energetikai korrupciós hálózatban vett részt, és mielőtt a hatóságok lecsaptak volna, elmenekült az országból.

Liverpoolban úgy érzik, igazságtalan döntés született a Manchester City elleni rangadón.

Korrupciós botrány az ukrán atomenergetikában: magas rangú politikusok és üzletemberek a célkeresztben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.