Fegyveres erővel kellett lezárni a lampedusai migránstábort
Salvatore Martello polgármester elmondta, hogy a belügyminisztérium katonákat küldött a szigetre.
Salvatore Martello polgármester elmondta, hogy a belügyminisztérium katonákat küldött a szigetre.

Jogellenesen próbált meg bejutni az országba tizenhárom migráns Röszkénél. A rendőrök feltartóztatták őket.
Embercsempészés miatt kilenc gyanúsított ellen indult eljárás.

Egyelőre nem világos, hogy a fedélzetre vett emberek hol szállhatnak partra.

Érvénytelennek nevezte a szicíliai kormányzó rendelkezését a migránstáborok lezárásáról a római belügyminisztérium.

Évente kétszázezer német hagyja el hazáját a migráció miatt, sokan jönnek közülük Magyarországra.

A sziget kormányzója szerint a kormányerők minden korábbinál jobban alábecsülik a bevándorlás jelenségét.

A legtöbbször hátrányos helyzetből induló, vagy bevándorló hátterű fiatalok csoportosan támadnak.

Egyáltalán nem olyan rossz hely ez a Magyarország, tenger ugyan nincs, de minden más van.

A kormány mindent meg fog tenni, hogy kívül tartsa a határokon a fertőzöttséget – mondta Bakondi György.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Ez egy politikai üzenet a brüsszelieknek és az itthon embereiknek.

Tanyi György több mint tíz év után szabadult.

Ma érkezik a kiegészítő nyugdíjemelés.

Több fontos út is elkezdett bedugulni.

Brüsszel terve: kötelező szolidaritási alap.

Orbán–Trump-csúcstalálkozó komoly diplomáciai siker volt a magyar fél számára.

A lépés a nyomozás előrehaladásához kapcsolódik.

A következő hónapok további gyarapodást hoznak a nyugdíjasoknak.

Új, a fejlesztőket érintő szabályok érkeztek. A kormány garantálja a beígért lakások megépülését.

Öt előadást láthat a közönség.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.