Wladár Sándor: „Kíváncsi vagyok, hova vezet a Milák által írt út”
A Magyar Úszószövetség elnöke összesen négy érmet vár az úszóktól, Miláktól ennek a felét reméli.
A Magyar Úszószövetség elnöke összesen négy érmet vár az úszóktól, Miláktól ennek a felét reméli.
Sós Csaba szerint az olimpiai, világ- és Európa-bajnok nélkül is döntőesélyes a 4x100-as férfi váltó.
Hargitay András szerint Milák Kristóf megvédi a címét a 200 méteres pillangóúszásban.
Szilágyi Áron mellett még egy vívónk, a párbajtőröző Siklósi Gergely is aranyérmes lesz Párizsban a L’Équipe szerint.
Milák Kristóf csütörtökön sem utazott el Párizsba, reméljük, a hét végén befut az olimpiára.
Szerda reggel elutazott Párizsba a magyar úszóválogatott, Milák Kristóf nem tartott a többiekkel.
A Tokiót megelőző ötkarikás játékokon mindig olimpiai bajnokokra esett a választás.
A párizsi indulók közül csak Dressel és Milák úszott már 49-es időt százon.
Hódmezővásárhelyen edz a 200 pillangó királya, akiről a nemzetköz szaklap is véleményt nyilvánított.
Wladár Sándor azt is elárulta, hogy lobbizott-e azért, hogy a Nemzet Sportolója lehessen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az oroszok is reagáltak.
A dubaji virslit különlegessége, hogy pisztáciát és kadajif tésztát (az arab konyha egyik kedvelt, cérnametélthez hasonló sült tésztája) is tartalmaz.
This year alone, Ukrainian scammers have defrauded people out of more than 8 billion forints (nearly 20 million euros).
A Netflix emblematikus sorozata, a Stranger Things idén ősszel elérkezik a végső fejezetéhez az ötödik évaddal, amivel egy csaknem tízéves történetnek kerül pont a végére. Az első előzetesből kiderülnek a három részre szedett évad premierdátumai.
Életbe lépett a közlekedési vállalat áremelése.
Két skót férfit öltek meg egy dél-spanyolországi bárban történt lövöldözésben szombaton – közölték spanyol hatóságok. A támadó, aki a szórakozóhely előtt nyitott tüzet, agyonlőtte az áldozatokat.
Amerikában történt egy békepárti helyes váltás, Brüsszelben meg még nem – fogalmazott a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója.
Tombol a kettős mérce.
Életbe lépett a közlekedési vállalat áremelése.
Két skót férfit öltek meg egy dél-spanyolországi bárban történt lövöldözésben szombaton – közölték spanyol hatóságok. A támadó, aki a szórakozóhely előtt nyitott tüzet, agyonlőtte az áldozatokat.
Amerikában történt egy békepárti helyes váltás, Brüsszelben meg még nem – fogalmazott a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.