Győzött az igazság! Személyesen Schmidt Ádám rehabilitálta Milák Kristóf edzőjét

Kilenc hónap után végre pont került a magyar sport kínos ügyének végére. Megannyi megaláztatás után Virth Balázs megkönnyebbülhet: Schmidt Ádám sportállamtitkár bejelentette, hogy az Országgyűlés módosította a sporttörvényt, így az ő kezdeményezésére Milák Kristóf korábbi edzője mégis részesülhet életjáradékban az olimpiai bajnok úszó párizsi eredményei után. Virth Balázs szerényen köszönetet mondott a támogatásért, amihez hozzátehetjük, győzött az igazság.

2025. 05. 20. 11:05
Milák Kristóf és Virth Balázs ügye lezárult. Fotó: MTI/Derencsényi István
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Megérkeztem a Duna Arénába, jó híreket hoztam Virth Balázs számára. A mellettem ülő sportszakembert súlyos joghátrány érte önhibáján kívül. Ez nem maradhatott így! Már az olimpia után jeleztük, hogy mind az olimpiai életjáradékok, mind az állami jutalmak kapcsán muszáj beavatkoznunk annak érdekében, hogy senkivel ne fordulhasson elő hasonló eset. 

Éppen ezért a mai napon kezdeményezésünkre az Országgyűlés elfogadta az a törvényjavaslatot, melynek értelmében a mindenkori sportminiszter jelölheti ki azt a felkészítő edzőt, egy közigazgatási eljárás keretében, aki felkészítette a sportolót

– mondja a videóban Schmidt Ádám.

– Államtitkár úr felkeresett és arról tájékoztatott, hogy megoldást találtak a problémámra. És ezúton is szeretném megköszönni, illetve mindenkinek, aki az ügyben mellettünk állt. Köszönöm szépen – felelte erre Virth Balázs.

Wladár Sándor: Köszönet...

– Az első mondat a köszöneté: hálás vagyok mindenkinek, aki közreműködött ennek a törvénymódosításnak a kidolgozásában, így Schmidt Ádám államtitkár úrnak, valamint a Magyar Edzők Társasága vezetésének, Molnár Zoltán elnök úrral az élen. Meggyőződésem, hogy megint sikerült valami jót tennünk – kommentálta a döntést Wladár Sándor, a MÚSZ elnöke a szövetség Instagram-oldalán, hitet téve amellett, hogy a magyar úszóedzők rászolgálnak a támogatásra, elismerésre.

Az ügy több szempontból is tanulságos, rámutatott a sporttörvény egyik hiányosságára. Örvendetes lezárása a teljes magyar sportélet sikere.

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.