Elszabadultak a lóerők a vizes M3-as autópályán + videó
Nem úgy sikerült a sávváltás, ahogy a sportkocsi vezetője szerette volna, ijesztő kicsúszás lett a vége.
Nem úgy sikerült a sávváltás, ahogy a sportkocsi vezetője szerette volna, ijesztő kicsúszás lett a vége.

Szinte hihetetlen, de nem történt komolyabb személyi sérülés.

A forgalomfigyelő kamerák felvételéből kiderül, hogy mi okoz végeláthatatlan dugókat a sztrádaépítéseknél.

A Skoda-sofőr vérlázító manővere után mindössze fél perccel be is következett a több résztvevős karambol.

Az egyik eset nappal, a másik éjszaka történt, előbbi az M4-es autóúton, utóbbi pedig az M1-es autópályán.

Személyi sérülés nem történt a tavaszi balesetben, de ez nem az arra járókon múlt.

Azonnal értesítették a rendőrséget.

Elvétette a kihajtót, majd tolatásba kezdett.

Átgázolt a terelésen, majd megállás nélkül továbbhajtott a rossz oldalon.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A kormánypártok megkezdték a győzelmi terv végrehajtását.

Abszurd, hogy tudományos teljesítmény nélküli személyek kritizálnak világszinten elismert tudósokat – mondta Hankó Balázs miniszter a lapunknak adott interjúban.

A rendőr elleni támadás miatt a nő ellen garázdaság gyanújával indult eljárás.

A mentősök karácsonyi dallamra hangolt fényjátékkal köszöntötték az ünnepet.

A választáson 57 párt indul, de ezek többsége a hadsereghez kötődik vagy attól függ.

Nem Magyarország szigetelődött el, hanem azok az európai vezetők, akik ideológiai alapon feladták a tárgyalás képességét – mondta a Magyar Nemzetnek Siklósi Péter.

Jun Szogjolt 2025 januárjában tartóztatták le.

A baloldali gazdaságpolitika egy az egyben ugyanaz, mint Bokros alatt, Kádár alatt, Kun Béla alatt és Magyar Péter álmaiban.

Alaptalan optimizmus, hogy végül Ukrajna lesz a háború igazi győztese.

A nagypehelysúly vitathatatlan bajnoka, Naoya Inoue szombat este szorítóba lép Rijádban.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.