Uszik teljesen megőrült, ketrecben akar verekedni Jake Paullal
MMA-szabályok szerint egy ketrecben csapna össze az ukrán a nagyszájú amerikaival.
MMA-szabályok szerint egy ketrecben csapna össze az ukrán a nagyszájú amerikaival.

Különleges, gondolatébresztő alkotások a Hegyvidék Galériában.

A Real Madrid jobbhátvédje és a spanyol–grúz Ilia Topuria, az UFC könnyűsúlyú bajnoka hasonmások.

Öten vehettek át elismerést.

Megtartotta éves közgyűlését a Magyar Művészeti Akadémia.

„A két testület együttműködése rendkívül fontos, hiszen azt tudjuk megjeleníteni, amit senki más.”

Már szédeleg az éhségtől, de hét év után először itthon bunyózik majd, egy román harcos vár rá.

Annál én erősebb vagyok, hogy itt feladjam, hogy itt megálljak – szögezte le Borics Ádám.

A munka elsősorban a kapcsolatépítésről szól.

A Munkácsy Mihály-díjas festőművész 86 éves volt.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Itt az év első telitalálata.

Brüsszel diktálta, a Tisza Párt balos „szakértői” írták le, a pártelnök hajtaná végre – mutatott rá a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója.

Kocsis Máté szívesen hallana egy dalt a Momentum bukott elnökétől.

A mellékhatások és a mérgezések esélye drámaian nő.

Visszalép az Egyesült Államok a katonai beavatkozástól?

Washingtonban tárgyalt a dán és a grönlandi külügyminiszter.

Dánia és Ukrajna még 2024-ben írt alá biztonsági megállapodást.

A döntőbe jutás kérdése még nem dőlt el.

Az RB Leipzig Gulácsival és Orbánnal a pályán szerda este kezdte meg a tavaszi Bundesliga-szezont.

Sorra utasítják el a dél-amerikai húst az osztrák üzletláncok, és ezzel nemcsak a hazai gazdák mellett állnak ki, hanem komoly kérdéseket is feltesznek az egyezmény valódi áráról.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.