Díszpintyek
A nagy garral beharangozott hős ellenállás helyett mégiscsak elvállalták a díszellenzék szerepét.
A nagy garral beharangozott hős ellenállás helyett mégiscsak elvállalták a díszellenzék szerepét.

Ungár Péter szerint az ellenzék soha nem fog választást nyerni, ha elfogadja a „gyurcsányozást”.

A Momentum elnöke szerint kevesebb ellenzéki pártra van szükség.

Álszent színjátékot játszik a Momentum, mivel felvették mandátumukat, ezzel a „látszatparlamenttől” elfogadtak minden juttatást.

Az ÖPE frakcióvezetője szerint az adófizetőknek 25 millió forintjába került Nemes Balázs, de munkájának nincs nyoma.

Önállóan indulna 2024-ben az LMP, a Párbeszéd és a Momentum is az európai uniós képviselői helyekért.

A DK-s válaszadók kedvelik ugyan a volt miniszterelnököt, de tudatában vannak annak, hogy jelenléte sok választót taszít.

A Momentum abban éli ki magát a nemsokára összeülő új parlamentben, mint annak idején, tevékenysége kezdetén, 2017-ben: a rombolásban.

Egymással versenyeznek a bukott pártvezetők, Tordai Bence és Ungár Péter egymásnak estek.

Lapunk baloldali forrásai egyértelműen azt állították, hogy a korábbi, hatpárti megállapodás szerint a közös lista lép egyet előre, így a Jobbikot illeti a bukott miniszterelnök-jelölt mandátuma.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péter is így csinálja, ennek ellenére nem maradhat következmények nélkül.

Sok helyütt zord hajnalra ébredtek.

Luxuskörülmények között éltek a jogtalanul felvett pénzből.

Majdnem száz hamis óra volt nála.

Moszkva a nemzetközi közösséghez fordul.

A cseh politikus felülvizsgálná Csehország európai uniós és NATO-tagságát is.

A miniszterelnök köszönetet mondott mindazoknak a nemzetközi politikai vezetőknek, akik támogató üzenetekkel álltak ki mellette.

Férfi pólósaink Montenegróval küzdenek meg a kontinensviadal második fordulójában.

Fidesz continues on the Hungarian path, the path of peace.

Jürgen Klopp legnagyobb sikereinek egyik kovácsa a bajnoki riválisnál kötött ki.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.