Még fél évig él a moratórium
A fizetési moratórium az év végéig tart, annak időtartamát a kormány rendelettel bármikor meghosszabbíthatja.
A fizetési moratórium az év végéig tart, annak időtartamát a kormány rendelettel bármikor meghosszabbíthatja.
Jó esélyünk van arra, hogy a globális válság ellenére megőrizzük felzárkózási pályánkat.
A vártnál sokkal jobban kezelték a koronavírus okozta válsághelyzetet a hazai kisvállalkozók.
A törlesztési moratórium miatt senkinek sem kell számolnia váratlan tehernövekedéssel.
Bevált a rugalmas és átlátható magyar adóssegítő modell – mondta a pénzügyminisztérium államtitkára.
A moratóriumnak köszönhetően közel 2000 milliárd forint maradt a családoknál és a vállalatoknál.
A magyarországi bankrendszer is érdemben megérezte a koronavírus-járvány okozta sokkot.
Az ügyfelek terhe a haladék időtartama után is legfeljebb ugyanannyi lesz, mint a törlesztési szünet előtt.
A K&H legfrissebb kutatása szerint az érintettek 49 százalékának jelent alternatívát a könnyítés.
Az eddigi tapasztalatok szerint az ügyfelek fele kíván élni a moratórium lehetőségével.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Ukrajnában a korrupció soha nem látott méreteket ölt.
A venezuelai lakosság továbbra is hisz Istenben.
PM Orban told host Andras Hont what would happen if he was hit by a tram tomorrow, but he also discussed Ukraine’s EU accession, U.S.–Hungary relations, and Peter Magyar.
A baleset miatt a 39-es kilométernél, Kápolnásnyék térségében a forgalmat megállították.
Mert a farizeusságnak, képmutatásnak, pofátlanságnak tényleg nincs határa.
Meloni korábban is hangsúlyozta, hogy Olaszország nem válhat Európa menekülttáborává.
A kerületben élők a városvezetés tehetetlenségének az áldozatai.

A ragályos vírus rendkívül könnyen terjed, ha egy állattelepen nem tartják be az óvintézkedéseket.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.