Átadták az M4-es autóút Üllő és Albertirsa közötti szakaszát
Mosóczi László közölte, hogy a 2024-ig tervezett közútfejlesztési projekteket keretbe foglaló Útprogram teljes költségvetése 3200 milliárd forint.
Mosóczi László közölte, hogy a 2024-ig tervezett közútfejlesztési projekteket keretbe foglaló Útprogram teljes költségvetése 3200 milliárd forint.

Akár a zsúfolt autópályák leállósávjának ideiglenes megnyitását is támogathatja a jelenleg zajló okosútfejlesztés, amely emellett arra is képes, hogy a járművekkel kommunikálva csillapítsa a forgalmi zavarokat.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium kiemelt célja, hogy a hazai szolgáltató szektorok a folyamatosan változó világgazdasági kihívások között is képesek legyenek sikeresen helytállni a nemzetközi versenyben.
Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár ismertette: a megállapodás 2021-re csaknem 56 milliárd forintot, 2022-re pedig több mint 50 milliárdot biztosít a beszerzésre.
Az M2-es gyorsforgalmi úton 20-25 perccel rövidült a menetidő Budapest és Vác között a bővítésnek köszönhetően – mondta el Mosóczi László.
Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár a Magyar Nemzetnek adott interjúban arról is beszélt, hogy hamarosan döntenek az M0-s nyugati szakaszáról, valamint a reptéri vasútról is.

Életbe lépett vasárnap a MÁV és a GYSEV 2019-2020-as új vasúti menetrendje, amely számos kedvező változást hoz az utasok számára – mondta a közlekedéspolitikáért felelős államtitkár.

Mosóczi László államtitkár kiemelte, 2015-től négy év alatt 138,2 millióról 141,8 millióra nőtt a MÁV-Start utasainak száma, az idei első három negyedévben 105 millió utast szállított a vasúttársaság.

Mosóczi László hangsúlyozta, Magyarország a digitális átalakulástól várja a növekvő közlekedési igények kiszolgálását, és bízik abban, hogy ezzel a környezet terhelése is mérsékelhető.
Mosóczi László, az ITM államtitkára hangsúlyozta, a közúthálózat szolgáltatási színvonala alapvetően befolyásolja az ország és egyes térségei, városai gazdasági fejlődését, a helyiek életminőségét.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Most megjelent kötetéről is beszélt a korábbi államfő.

A kormány a magyar emberek pénzét a jövőben is szeretné a magyar családokra fordítani.

Nem hiányzik a humor a magyar politikából Orbán Balázs szerint.

Fél percben a Tisza Párt megszorításairól.

Steve Witkoff és az orosz elnök az ukrajnai háború rendezéséről egyeztetett.

A terrorellenes intézkedésekhez hasonló fellépést tesz lehetővé az új brit törvény.

Minden idők harmadik legtöbb beruházása érkezett idén Magyarországra, annak ellenére, hogy immár negyedik éve tombol a háború a szomszédos Ukrajnában – jelentette ki Szijjártó Péter.

A Manchester City gólfesztivált rendezett Londonban, és megközelítette az éllovas Arsenalt.

A becses „téli” ritkaság a Christie’s-nél talált gazdára.

Trump fokozza kábítószer-ellenes harcát.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.