Szélsőjobboldali mozgalmakra mértek csapást Németországban
A németek ismét betiltottak egy, a német belügyminisztérium szerint szélsőjobboldali, elsősorban gyerekek és fiatal felnőttek befolyásolását célzó szervezetet.
A németek ismét betiltottak egy, a német belügyminisztérium szerint szélsőjobboldali, elsősorban gyerekek és fiatal felnőttek befolyásolását célzó szervezetet.

Nagy Ervin szavai termékeny talajra hulltak.

George Floyd halála után több évvel sem csitul a rendőrök elleni erőszakhullám.

A baloldal korábbi miniszterelnök-jelöltje nem számol tömegpárttal.

Csekély egyéves késéssel a tervezetthez képest.

Alejandro Pena Esclusa venezuelai író, elemző és politikai tanácsadó nyilatkozott lapunknak.

A brutális embervadászat ügyében hat német állampolgárt továbbra is keresnek a hatóságok.

Továbbra is rejtély, honnan származott a Perjés Gábor által a Kilencvenkilenc Mozgalom számlájára készpénzben, nagyrészt valutában befizetett összeg.

Egyre kevesebben támogatják a sorozatosan botrányokba keveredő, szélsőbaloldali csoportot.

Egyesületként jegyezték be a minap A Nép Pártján Mozgalmat, amit Jakab Péter indított az útjára.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Megújult a toronysisak, folytatják a döbröközi templom felújítását.

Sauron szeme ismét hazánkra fordult, figyelmeztet az energiajogász.

Csak látszólagos a nagy önbizalom, a Tisza Párt elnöke láthatóan egyre inkább vereségre készül.

A politika nem játszótér, különösen nem ezekben a veszélyes, háborús időkben, üzente a fővárosi Fidesz frakcióvezetője.

Kirill Dmitrijev, az orosz elnök különmegbízottja porig alázta az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjét.

Az amerikai elnök levélben hívta meg a gázai Béketanácsba a magyar miniszterelnököt.

Trump elnök felkért, hogy csatlakozzunk a Béketanács munkájához, alapítóként. Elnök úr megtisztelő felkérését természetesen elfogadtuk – fogalmazott Orbán Viktor.

Ha ez nem világos bizonyíték, akkor mi?

Matt Damonnak ez nagyon nem tetszik.

Az eset Németországban történt január 17-én, az ámokfutót őrizetbe vette a helyi autópálya-rendőrség.

Venus Williams öt év után visszatért az Australian Openen, a közönség állva tapsolta őt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.