Jogok vagy igények?

Vajon kulturális trendfordulóhoz érkeztünk vagy csak egy ideológiai megszaladásnak vagyunk tanúi, kérdezhetjük, ha meghallgatjuk Zbigniew Janowski szavait, aki erős kritikával illeti a nyugaton, főleg Amerikában virágzó woke-szellemiséget. Zbigniew Janowski a Towson Egyetem lengyel származású emeritus filozófiaprofesszora, aki nemrég az MCC vendége volt.

A professzor elsősorban a kortárs emberjogi mozgalmakat kritizálja, azt állítván, hogy olyan elképzeléseket fogalmaznak meg jogként, amelyeknek a jogokhoz, kivált az egyetemes emberi jogokhoz semmi közük. 

A klasszikus liberálisok, mint John Stuart Mill, lefektették az emberi jogok listáját, de ez nagyon rövid volt, mindössze öt vagy hat jog volt rajta, amelyekkel szerinte mindenkinek rendelkeznie kellene.  A 20. század egy új valóságot teremtett, amelyben ezek a jogok elkezdtek bővülni. Európában mindenhez jogunk van: azt állítjuk, hogy jogunk van a munkaidő bizonyos óraszámához, jogunk van az ingyenes oktatáshoz stb. Én ezeket „hozzáférési igényeknek” nevezném, és nem jogoknak, mert a jogok nem lehetnek a társadalom pénzügyi jólétének függvényei. Példának okáért nem állíthatjuk, hogy jogunk van az ingyenes oktatáshoz Pakisztánban, ahol alig van oktatási infrastruktúra. Ez tehát nem lehet a jogok alapja.

Gondolom, nem én vagyok az egyetlen, akinek a Mandineren megjelent interjú fenti bekezdését olvasva az jut eszébe: hát igen, az efféle elképzeléseket már negyven évvel ezelőtt kifigurázta a Monty Python társulat a Brian élete című filmvígjátékban. Ki gondolta volna, hogy az akkor abszurd humor mára megdöbbentő valósággá válik? Hadd jegyezzem meg ezzel kapcsolatban: kezdetben a fasisztákon, a nácikon és a kommunistákon is röhögtek. A huszadik század elején még kabarétréfában lehetett szóba hozni: „Maga nem valami szociálista vagy más efféle?” Aztán kiderült, tréfáról szó sincs…

Janowski professzor is fontosnak tartja megemlíteni, hogy a totális rendszerek és a demokratikus woke-kultúra között rémisztő a hasonlatosság. Azt nem mondja, de a történelemből tudjuk: a totális rendszerek sokszor demokratikus legitimációval jutnak hatalomra.
De vissza a beszélgetéshez! Az interjúalany fontosnak tartja leszögezni, hogy a mondvacsinált jogok között  aggasztó tendenciák bontakoznak ki. 

A legártalmasabb talán az »önbecsüléshez való jog«, vagy az, miszerint »mindenkit egyenlően kell kezelni«. Nem követelhetjük, hogy mások úgy bánjanak velünk, ahogy mi szeretnénk, hogy bánjanak velünk. S mégis, a mai politikai világban egyre gyakrabban találkozhatunk vele, hogy az embereket arra kényszerítik, hogy bizonyos módon viselkedjenek, nehogy megbántsanak valakit. Tehát a sértődés elkerülése az egyik legalapvetőbb emberi joggá vált.

Miközben azért tegyük hozzá a nyilvánvalót: szavakkal senki nem tud megsérteni senkit. Valójában csak megsértődni lehet. Bármilyen okból, bármikor. A woke-ideológia mégis úgy tesz, mintha egyik embernek volna hatalma megsérteni a másikat, volna lehetősége a másik ember elméjébe hatolni, ott átállítani a megfelelő kapcsolatokat és sértetté varázsolni vitapartnerét. Igazi mágikus okoskodás. 

Janowski professzor azonban nem ezt tartja a woke-mozgalom legképtelenebb, legkárosabb felvetésének, hanem az egyetemeken fel-felbukkanó egyenlőségeszmét. – A tudományban és az egyetemeken meg kell tartani a hierarchia és a kiválóság normáit – szögezi le a professzor, majd hozzá teszi: amikor az egyik diáknak ötöst ad, a másiknak pedig négyest vagy hármast, akkor természetesen diszkriminál, viszont a megkülönböztetése nem önkényes. Nem szubjektív okokból ad ilyen vagy olyan jegyet, hanem azért, mert a diák jó vagy rossz munkát végzett.  

A káros tendenciák azonban annyira erősek, hogy ma már nem beszélhetünk arról, hogy az amerikai vagy a nyugat-európai egyetemi kultúra egyenes folytatása lenne a klasszikus európai szellemi tradícióknak. 

Évtizedek óta élek az Egyesült Államokban, és a meglátásom az, hogy annak az Amerikának, amit a 80-as évek végéről és a 90-es évek elejéről ismerek, semmi köze a mai Amerikához. Lehet, hogy az amerikai egyetemek ma is a legjobb helyek a természettudományok terén, de a bölcsésztudományok terén biztosan nem. Amerikában a bölcsésztudományoknak vége: ha valaki filozófiát, irodalmat akar tanulni, azt javaslom, hogy nézzen körül máshol. Nem tudom, hol, mert Európa – azok alapján, amit láttam és a barátaimtól hallottam – semmivel sincs jobb helyzetben. De az amerikai egyetemek biztosan nem azok a helyek, ahol az ember az ideológia beszüremlése nélkül tanulhat irodalmat vagy történelmet.

Sajnos a kelet-közép-európai egyetemekről sincs jobb véleménye. Így fogalmaz: „Azok a gondolkodók, akik nemrég még naggyá tették ezeket az intézményeket, ma nem hiszem, hogy visszatérhetnének ezekre az egyetemekre, sőt a saját tanszékeik, a saját egyetemeik ítélnék el a nézeteiket.”
Mindezek miatt persze nem kell végzetesen elkeserednünk. Janowski professzor egy 17. századi történelmi analógiára hivatkozik: „ha bármely nagy filozófus nevét vesszük, pl. Spinozáét vagy másokét, akkor azt látjuk, hogy egyik sem volt egyetemi professzor. S mégis, a szellemi élet virágzott – csak nem az egyetemeken. Az egyetemek a 17. században marginálisak voltak.

No, igen, de azért tegyük hozzá: a 17. században nem volt szokatlan az ideológiai vitákat máglyával lezárni.

A beszélgetést itt olvashatják el. 

Borítókép: Zbigniew Janowski előadást tart az MCC egyik rendezvényén (Forrás: MCC)