Az edző szerint mindketten bakiztak, de Münchenben kijött a lépés
Suba László hosszú évek óta dolgozik együtt a friss Európa-bajnoki ezüstérmes Kozák Lucával.
Suba László hosszú évek óta dolgozik együtt a friss Európa-bajnoki ezüstérmes Kozák Lucával.
Jászapáti Petra a pályakerékpárban elért Eb-hatodik helye után ismét a gyorskorcsolyára koncentrál.
Hazánk az éremtáblázaton megszerzett ötödik helyével bizonyított a müncheni multisport Eb-n.
Kozák Luca nagyon élvezte a müncheni Európa-bajnokságot.
A magyar gátfutó az elődöntőben és a fináléban is 12,69 másodpercet futott 100 gáton.
A húszéves kajakos a kanadai világbajnokság után a müncheni Eb-n is nyert 5000 méteren.
A vasárnapi öt olimpiai számban három érmet nyert a magyar kajak-kenu válogatott.
Női kajak-kenusaink letarolták a délelőtti program számait, három aranyérmet nyertek.
A tizennyolc éves Világos Adriana fantasztikus pályafutás előtt állhat.
Gerelyhajítónk, Szilágyi Réka az Európa-bajnoki döntőben jutott idén először hatvan méter fölé.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Szentkirályi Alexandra Otthon Budapesten című videós sorozatának következő részében a téma Budapest droghelyzete.
Már csak az elnöki parancs hiányzik.
Unexpected support arrives for Hungary's prime minister.
Magyar Péter a baloldalon próbálja becserkészni a vágyott pénzt és hatalmat.
Varga Ádám triplázott a racicei kontinenstornán, ez már a harmadik magyar aranyérem volt szombaton délután.
Az Egyesült Államok alelnöke egy baloldali közösségi oldalon kritizálta a kiskorúakon végzett transznemű kezeléseket.
Csikós Zsóka az utolsó métereken esélyt sem adott ellenfeleinek, tökéletes versenyzéssel nyert aranyérmet.
Varga Ádám triplázott a racicei kontinenstornán, ez már a harmadik magyar aranyérem volt szombaton délután.
Az Egyesült Államok alelnöke egy baloldali közösségi oldalon kritizálta a kiskorúakon végzett transznemű kezeléseket.
Csikós Zsóka az utolsó métereken esélyt sem adott ellenfeleinek, tökéletes versenyzéssel nyert aranyérmet.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.