A kajak-kenu döntők vasárnap délutáni programjában szerepeltek az olimpiai számok a müncheni multisport Európa-bajnokságon, valamint a közéjük becsúszó férfi K–1 200 fináléja.
Eb-címet ért Kopasz Bálint és Nádas Bence elképesztő hajrája
A vasárnapi öt olimpiai számban három érmet nyert a magyar kajak-kenu válogatott. Nádas Bence és Kopasz Bálint a vb után az Eb-t is megnyerte K–2 500 méteren.

Rendessy Eszter a kettesben szerzett szombati aranyérme után K–1 500-on második helyen végzett. A tizenkilenc éves kajakos már két hete, a kanadai vb-n is biztató formát mutatott ebben a versenyszámban, de akkor végül csak a hetedik hely jutott neki, most ő jött ki jól a szoros versenyből.
– Nem nagyon nézelődtem, csak azt tudtam, hogy a mellettem haladó horvát előtt vagyok. Az utolsó ötvenen már csak a célt néztem, hogy valahogy beérjek – árulta el Rendessy.
Szintén vb-hetedik hely után igyekezett javítani C–2 500 méteren Hajdu Jonatán és Fekete Ádám, ők Münchenben az ötödik pozíciót szerezték meg.
Vb-címvédőként viszont sokáig nem vezetett a K–2 500-as döntőben Nádas Bence és Kopasz Bálint, azonban elképesztő hajrával mégis megszerezték az Európa-bajnoki aranyérmet is a számban.
– Nem változtattunk a taktikán a vb-hez képest, hiszen ott fantasztikusan működött. Megbeszéltük, hogy nem zökkent ki ebből senki, hiszen ezen a távon az utolsó száz, az utolsó ötven méter a legfontosabb – mondta Kopasz Bálint, aki a vb-hez hasonlóan az Eb-n is két aranyérmet nyert, mindkettőt olimpiai számban.
További Sport híreink
– A németektől vártuk a kamikaze taktikát, de megbeszéltük, hogy erre nem reagálunk. Jobban mentek, mint a vb-n, de most is le tudtuk hagyni őket – tette hozzá Nádas Bence.
Bár a két kajakos kiváló párost alkot a hajóban, egyelőre kérdéses, hogy jövőre is együtt szerepelnek-e, ugyanis az olimpiai kvóták maximalizálásában kulcsszerepe lesz a négyesnek, amelynek egyelőre tagja Nádas is.
Még egy olimpiai számban szerzett érmet vasárnap Magyarország: a női kajaknégyes (Kiss Blanka, Lucz Anna, Csikós Zsóka, Gazsó Alida Dorka) nagyon szoros csatában harmadikként ért célba, négy századmásodperccel a dánok mögött, és ugyanennyivel a németek előtt.
Takács Kincső C–1 200 méteren nyolcadik lett, Birkás Balázs K–1 200 méteren a hatodik helyen zárt.
Borítókép: Nádas Bence és Kopasz Bálint öröme (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Egy könyökös és egy lila monokli: a Győr–Fradi csata ijesztő utóélete
Kari Brattset nem haragszik az esetért, és már készül a Bajnokok Ligája négyes döntőjére.

Arne Slot már Ibizán bulizik, pedig még vége sincs a bajnokságnak
Arne Slot a fiatalok közkedvelt szórakozóhelyen, Ibizán tölti a napjait.

Michael Jordan most aztán megmondja a véleményét Luka Doncicról és Steph Curryről
Minden idők legnagyobb kosárlabdázója szakkommentátorként visszatér az NBA-be

Alig tért vissza eltiltásából, Sinner máris fair play-díjat kaphat
Az olasz teniszező kilencedik idei mérkőzésén is veretlen maradt.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Késes támadás Budapesten – a Batthyány téren támadt a párra, itt a videó

A Real Madrid bajnoka szégyennek nevezte Vinícius tettét a Barcelona ellen

Figyelem: Ha neked is van ilyen a lábadon, nagy veszélyben vagy!

Belháború robbant ki Ausztriában: erőnek erejével vetnék be az Európai Uniót Magyarországon

Elsápadtak a rendőrök is, amikor beléptek a családi házba: két kisfiú holttestére bukkantak

Kemény üzenetet küldtek az amerikaiak a románoknak

Pottyondy Edina Gyurcsány lelépése miatt kifecsegte Magyar Péter titkát

Szuper terméket akcióz a Lidl: ötezer forinttal olcsóbb a háziasszonyok hasznos segítője

Hatalmas, meglepő titok derült ki Orbán egyik véresszájú ellenfeléről

Döbbenetes balhé Marozsán meccsén: a szervezők tehetnek róla?

Eldőlt: szerződést hosszabbít vezetőedzőjével a spanyol gigász

Nem vagyunk falusi csapat! Miért fakadt ki a Honvéd edzője?
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Egy könyökös és egy lila monokli: a Győr–Fradi csata ijesztő utóélete
Kari Brattset nem haragszik az esetért, és már készül a Bajnokok Ligája négyes döntőjére.

Arne Slot már Ibizán bulizik, pedig még vége sincs a bajnokságnak
Arne Slot a fiatalok közkedvelt szórakozóhelyen, Ibizán tölti a napjait.

Michael Jordan most aztán megmondja a véleményét Luka Doncicról és Steph Curryről
Minden idők legnagyobb kosárlabdázója szakkommentátorként visszatér az NBA-be

Alig tért vissza eltiltásából, Sinner máris fair play-díjat kaphat
Az olasz teniszező kilencedik idei mérkőzésén is veretlen maradt.