Kiszorul a nikáb és a burka a németországi iskolákból
Újabb német szövetségi tartományban tiltották be a konzervatív muszlim viseletet.
Újabb német szövetségi tartományban tiltották be a konzervatív muszlim viseletet.

Joe Biden ezt egy olyan rendezvényen mondta, amelynek célja a muszlim szavazók rokonszenvének elnyerése volt.

A muszlim férfi azt festette le, milyen lenne Ausztrália azután, hogy a fehér emberek mind kipusztulnak.

Vallására hivatkozva elutasította a kijelölt állást, ezért kitették a munkanélkülieket segítő programból.

Allahu Akbar feliratokkal jelentette be egy muszlim férfi, hogy öngyilkos merényletre készül – írja a V4NA.

A görög hatóságok vesztegzárat rendeltek el több muszlim faluban Görögország északkeleti részén, miután számos koronavírus-fertőzött meghalt a térségben.
A járvány idején is számos fatvát adtak ki a vallástudósok, arra buzdítva a hívőket, hogy kivételesen kerüljék a mecseteket, és otthon imádkozzanak. Még Szaúd-Arábia is korlátozta a mekkai zarándoklatot.

A Bécsi Magyar Történeti Intézet március végén rendezendő, 1945 jelentőségéről szóló konferenciája többek között arra is rávilágít, hogy a közép-európai antikommunizmus ugyanolyan fontos, mint a nácizmus elleni fellépés.

A DK képviselője bolsevik kommunista időket idézve keresztény vallási fundamentalizmusról beszélt, miközben pártja nem ismeri el az iszlám erőszakos voltát.

A németországi Hannoverben egy török bevándorló fiát, Belit Onayt választották polgármesternek, aki a Zöldek színeiben indult a megméretésen.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A vidéki, dolgozó embereknek továbbra is a Fidesz a biztos választás – mutatott rá az építési és közlekedési miniszter.

Stabil a kormánypártok előnye.

Mutatjuk, hol lehet rámenni a Balaton jegére.

A volt baloldali miniszterelnök hálózata személyi és szervezeti szinten is megjelent a Tisza Párt körül.

Fűtés nélkül a fagyos télben.

Brüsszel mindent megpróbál megtenni annak érdekében, hogy egy Brüsszel-párti, Brüsszelnek igen fontos kormány jöjjön létre.

Ukrajna már 2027-ben EU-tag lehet.

Útlezárás, súlykorlátozás nincs érvényben az országban.

Nem ez volt az első ügye.

A kulcs a szeretet és az összetartozás.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.