Úszás a zsírban

A Minority SafePack az őshonos nemzeti kisebbségeknek dobott volna mentőövet. Őket köpte most szembe az Európai Bizottság.

Brüsszel, 2020. december 3. Vera Jourová, az Európai Bizottságnak az értékek és átláthatóság ügyében illetékes alelnöke sajtótájékoztatót tart az európai demokrácia megerõsítésének céljából készült cselekvési tervrõl Brüsszelben 2020. december 3-án. MTI/AFP pool/EPA/Kenzo Tribouillard Fotó: Kenzo Tribouillard

Kisebbségben nőttem fel, s ha megkérdezik tőlem, hogy milyen tapasztalat volt, újabban egy P. Mobil-sorral szoktam felelni: „Megtanultunk úszni gúzsba kötve, forró zsírban, háton.” Hasznos tudás a jég hátán is megélni vagy a forró zsírtengerben felszínen maradni, de állandó jogfosztottságban nem lehet emberhez méltó életet élni. Az Európai Unió­ban ötvenmillió, Európában összesen százmillió olyan ember él, aki valamely őshonos nemzeti kisebbséghez tartozik, és nap mint nap sérülnek nyelvi és kulturális jogai.

A Minority SafePack kezdeményezés nekik dobott volna mentőövet, hogy kiússzanak a forró zsírból, hogy végre legyenek közösségi jogaik, hogy visszakapják az emberi méltóságukat. Őket köpte most szembe az Európai Bizottság.

Őket árulták el és alázták meg azzal, hogy kijelentették: nem kezdeményeznek jogalkotást az őshonos kisebbségek jogait erősíteni kívánó javaslatcsomag alapján.

Arra hivatkoznak, hogy a bizottságnak nincs kizárólagos jogalkotási hatásköre a kisebbségvédelmi kérdésben (bezzeg más esetekben a tagállamok jogait nyirbálnák!). Azt állítják, hogy ami az uniós szerződések alapján tőlük telik, azt már megtették. Példának okáért egy bizonyos dokumentumra is hivatkoznak. Ebben többek között ez olvasható: „Számos, Európában élő embernek kell hátrányos megkülönböztetéssel szembenéznie, ami érinti emberi méltóságát, életlehetőségeit, jólétét és jóllétét, valamint gyakran személyes biztonságát is. A hátrányos megkülönböztetés egyben azt is jelenti, hogy elmulasztják tiszteletben tartani az alapvető európai értékeket.”

Ha azt hittük, hogy a baszkokról, frízekről, katalánokról, számikról, latinókról, szorbokról, magyarokról vagy éppen a székelyekről van szó, akkor nagyot tévedtünk! De mivel nem ma született bárányok vagyunk, egy pillanatig sem feltételeztük azt, hogy róluk van szó. Az idézet az Európai Bizottság Rasszizmus elleni cselekvési terv 2020–2025 nevű dokumentumában olvasható. Már az is vérlázító, hogy egy EU-s intézmény hivatalos dokumentumában már-már jogforrásként hivatkoznak a Black Lives Matter-mozgalomra, s kijelentik: „Eljött az ideje annak, hogy elismerjük a rasszizmus és a faji megkülönböztetés elterjedtségét, és fellépjünk ellene, továbbá mérlegeljük, hogy mit tehetünk helyi, nemzeti, uniós és nemzetközi szinten.”

A fekete életek igen, az őshonos kisebbségek életei nem számítanak Európában.

Az Európai Bizottság ezzel kimondta, hogy amit szabad a migránsnak, azt nem szabad az őshonos kisebbséginek. Ami jár az egyiknek, az nem jár a másiknak, és nem rejtik véka alá azt sem, hogy egy fekete vagy muszlim migráns többet ér, mint egy számi vagy egy székely polgár. Beárazták a saját állampolgáraikat, s arra jutottak, hogy olcsók, az ügyük nem hozna annyit, mint amennyit vinne. A rasszizmus trendi, az őshonos kisebbségek ügye retrográd, szőnyeg alá való probléma.

Az EU-s bürokratáknak a posztmodern identitások, a politikai divatok gátlástalan kiszolgálására van kapacitásuk, a ténylegesen jogfosztottan élő európai állampolgárok jogsérelmei viszont fabatkát sem érnek nekik, ugyanis nem egyeztethetők össze a korszellemmel, az álliberális dumákkal. Talán véletlen, hogy Věra Jourová liberális alelnök felel a polgári kezdeményezések rendszeréért? Donáth Anna igazán megkérhette volna kebelbarátnőjét, hogy ezt a kezdeményezést ne söpörjék le az asztalukról, de mivel a Momentum az ilyen kérdésekben Bukaresthez igazodik, nem csoda, hogy ez fel sem merült bennük. Az úgynevezett „európai értékek” változékonyak, csak a farizeusság állandó. Mi addig is úszunk tovább a zsírban, de ügyelünk arra, hogy száraz maradjon zsebünkben a puskapor.