Kénytelen elárverezni több műtárgyát a Brooklyn Múzeum
A pandémia okozta több hónapos kényszerpihenő súlyosan érintette New York kulturális ágazatát.
A pandémia okozta több hónapos kényszerpihenő súlyosan érintette New York kulturális ágazatát.

Európa legnagyobb régiségraktárai között említik az egykori vasöntödében gyarapodó gyűjteményt.

Mintegy 18 ezer műtárgyat foglaltak le egy nemzetközi művelet, az Operation Pandora III. keretében, 59 gyanúsítottat előállítottak.
Május 30. és június 1. között mintegy 50 fővárosi helyszínen több mint 100 program várja az érdeklődőket a Műtárgyak éjszakáján, amelynek valamennyi eseménye egy jeggyel látogatható.
A tárlat a múzeum legfontosabb műtárgyaiból mutat be reprezentatív válogatást – mondta el Kovács Vilmos, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnoka.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Autó és kisbusz ütközött.

Száraz és hideg időre kell számítani.

A kormánypártok megkezdték a győzelmi terv végrehajtását.

Abszurd, hogy tudományos teljesítmény nélküli személyek kritizálnak világszinten elismert tudósokat – mondta Hankó Balázs miniszter a lapunknak adott interjúban.

Biztonságos és békés országot akarunk – hangsúlyozta Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója.

Kigyulladt egy háromszintes épület, több ember megsérült.

Több mint ötven autó rohant egymásba a jeges úton.

2026 januárjától a minimálbér emelése miatt több fontos állami juttatás összege is nő.

A klubvezetőknek kell eldönteniük, vajon a tavaszi menetelésben akár egyiküket is tudják-e nélkülözni.

Az Európai Unió eddigi legnagyobb logisztikai művelete keretében egy teljes hőerőmű érkezett Ukrajnába.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.