Tovább írná a történelmet Nagy Péter, immár elnökként készül a példa nélküli sikerre
Az is előfordulhat, hogy az utolsó országos bajnokságán láthatjuk a sportági legendát.
Az is előfordulhat, hogy az utolsó országos bajnokságán láthatjuk a sportági legendát.

A Bethesda szakemberei szerint ideje cselekedni: a túlzott képernyőhasználat már fizikai és mentális tüneteket okoz a gyerekeknél.

Vitákkal tarkított közgyűlés után viharos átadás-átvétel várt a korábbi olimpikon Nagy Péterre.

Az orosz elnök egy észt várost hozott fel példának, amikor arról beszélt: a cár nem elragadott, hanem visszaszerzett területeket.

A magyar versenyző sérülten pályafutásának legjobb olimpiai helyezését érte el Tokióban.
Dobos Imre szövetségi elnök szerint a jelenlegi nemzetközi helyzetben a túlélés lehet itthon a sportág célja.
Nagy Péter különös módját választotta a hazautazásnak, két keréken tesz meg több ezer kilométert.

Új távlatok nyílnak a rákgyógyítás előtt azzal, hogy a régió országai együttműködnek az onkológia területén, összeadva tudásbázisukat, kutatási és gyógyítási tapasztalataikat.

Az MTK színeiben folytatja pályafutását Fucsovics Márton, a férfi tenisz-világranglista 37. helyezettje.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A gazdag, baloldali üzletember több tiszás politikussal is kapcsolatban van.

Őrsi Gergely inkább vesz a II. kerületnek egy hókotrót.

A Tisza Párt nem tud nemet mondani Brüsszelnek.

Mórahalmon járt a miniszterelnök.

Április 12-én erről is döntés születik.

Az 53 éves férfi, az egykori líbiai vezető fia lőtt sebek következtében halt meg.

Az európai gazdáknak továbbra is küzdeniük kell.

A hidegben senki nem marad gáz és áram nélkül.

The Hungarian Prime Minister's nationwide tour continues.

Kilenc meccses nyeretlenségi sorozatát zárta le a Blackburn Rovers.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.