– Nem szükséges hosszasan magyarázni ennek az okát. A nemzetközi helyzet bizony nem túl kedvező.
A mi sportolóink úgy érezhetik magukat, mint amikor valakinek Trabantban ülve Ferrarival kell versenyre kelnie
– él plasztikus hasonlattal az elnöki tisztséget 2008 óta betöltő Dobos Imre.
Mi másra, mint a súlyemelés sorozatos doppingbotrányaira céloz. Ennek tetejébe a nemzetközi szövetséget, az IWF-et megrengette a korábbi magyar elnöke, Aján Tamás ellen indított – a büntetőjogi felelősséget is kilátásba helyező – vizsgálat. Az ügy következményeként a tokiói 196-tal szemben Párizsban már csupán összesen 120 súlyemelő kaphat kvótát.
– Inkább azt emelném ki, hogy a súlyemelés továbbra is ott van a játékok műsorán. Nem a súlyemelés az egyetlen klasszikus olimpiai sportág, amely veszít a pozícióból, a kajak-kenut is komoly csapás érte a múlt év végén – jegyzi meg Dobos Imre.
Az elnök elismeri, a hazai hátország is egyre fogyatkozik. – Jelenleg durván hatszáz igazolt versenyzőnk van.
El kell ismerni: a mai felgyorsult világban, a megjelent új sportágak mellett a súlyemelés vonzereje csökken.
Mi azzal biztatjuk a fiatalokat, hogy szorgalmas munkával itt viszont könnyebb betörni a legjobbak közé.
Dobos Imre a súlyemelés hazai támogatásával elégedett. – Nem panaszkodunk. Ugyan nem vagyunk sem kiemelt, sem taós sportág, de a jelenlegi nemzetközi helyzetben ez talán így jó, mert az említett okok miatt nem tudnánk megfelelni a nagyobb eredménykényszernek. A költségvetésünk adatairól a sportállamtitkárság hivatott nyilatkozni, én azt mondhatom, mindenre van pénzünk, edzőtáborokra, utazásra, ruházatra egyaránt. Egyedül talán az a gond, hogy híján vagyunk magasan képzett szakembereknek. A javadalmazás viszont a képzettséggel arányos, ebből az ördögi körből kellene kitörnünk. Egyedül a korábbi szövetségi kapitány, Gyurkovics Ferenc élvezett kiemelt támogatást, ám ő nem kívánta meghosszabbítani a szerződését. Így is büszkék lehetünk arra, hogy minden olimpián volt magyar induló, nagyon bízom benne, nem lesz ez másként Tokióban sem. S ha végre kitisztul a sportág, akkor rajtunk is számon lehet kérni az eredményeket.
A dopping tehát egyszerre hátráltató és mentségre is okot adó tényező a magyar súlyemelésben.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!