
A labdarúgó NB I 4. fordulójának szombati mérkőzésein a szabolcsi együttes 2-0-ra győzött az Újpest ellen, a Fehérvár, a Debrecen, a Mezőkövesd és a ZTE idegenben nyert, utóbbi kiütéssel.
Egy kivétellel már ma lejátsszák az összes mérkőzést az NB I negyedik fordulójában. A kakukktojás az egyetlen állva maradt magyar kupacsapat, a Ferencváros fellépése.
A körítés már nem hogy NB I-es, hanem a Premier League színvonalát súrolja a Honvédnál. Látszik, hogy egy korábbi kereskedelmi televíziós sztárriporter kezeli a klub kommunikációját.
Lanzafame a Fraditól visszatérhet a Honvédhoz. A két klub egyelőre nem erősítette meg és nem is kívánta kommentálni az értesülést, de egyre több erre utaló jel is akadt az elmúlt napokban.
AZ NB I nyitánya csonka lesz, mivel a Bajnokok Ligája-selejtezőben érdekelt címvédő Ferencváros és a legutóbb bronzérmes Debrecen rangadóját elhalasztották.
A Kisvárda NB I-es labdarúgócsapatának kapusa csak háromhetes késéssel futott be Várdára, Révész Attila sportigazgató addig Facebook-bejegyzésekből tudhatta, hogy kapusa él, sőt virul is.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Liverpool vezetőedzője Alexander Isakról és Marc Guéhiről is beszélt a Burnley elleni meccset felvezető sajtótájékoztatón.
A miniszterelnök megdöbbentő hírekre hívta fel a figyelmet.
Trump értékelése a behatolásról közvetlen ellentétben áll Varsó és szövetségesei véleményével.
A tavalyi sikerek után pofozógép lett Moldova.
A balkáni országban évtizedek óta súlyos problémát jelent a korrupció, amely a közbeszerzéseken keresztül is komoly károkat okoz.
The Poles are our historic friends, so Hungary must be the first to respond to anything that concerns the sovereignty of Poland, the Hungarian Prime Minister emphasized.
A miniszterelnök aggasztó tendenciákról, az európai és belföldi politikai helyzetről, valamint az amerikai patrióta oldalt ért véres merényletről is beszélt.
A balkáni országban évtizedek óta súlyos problémát jelent a korrupció, amely a közbeszerzéseken keresztül is komoly károkat okoz.
The Poles are our historic friends, so Hungary must be the first to respond to anything that concerns the sovereignty of Poland, the Hungarian Prime Minister emphasized.
A miniszterelnök aggasztó tendenciákról, az európai és belföldi politikai helyzetről, valamint az amerikai patrióta oldalt ért véres merényletről is beszélt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.