Egyéves kényszerkitérő után újra NB I-es mérkőzést játszott a Debrecen. Ha nem is sima úton, de NB II-es bajnokként jutott vissza az élvonalba, és az első fordulóban Kispestre, az Új Bozsik József Stadionba látogatott el, ahol a házigazda Bp. Honvéd is először játszott tétmérkőzést. Két hete a spanyol Villarreal B csapata ellen már pályára lépett egy látványos körítésű, ám felejthető stadionavató meccsen, az első komoly találkozóra azonban most került sor azóta. A Debrecen a sok fiatal mellett bevetette a rutint is, elég csak Dzsudzsák Balázs, Bódi Ádám vagy éppen Varga József nevét említeni. És, ha már szóba került Dzsudzsák Balázs: a 108-szoros válogatott középpályás pontosan 4999 nap után vonult ki a gyepre magyar bajnoki mérkőzésre.

Fotó: Dömötör Csaba
A Bp. Honvéd öt új játékost szerződtetett a nyáron, és a tavasszal még a kiesés ellen küzdő csapat szeretne szintet lépni, amiről árulkodik az is, hogy bevallottan a mezőny első felében, tehát az első hat között szeretne végezni. Ennek megfelelő elánnal is kezdte a meccset a kispesti együttes, és előbb Eppel, majd Nono nagy helyzetét hárította bravúrral a Debrecen kapusa, Kosicky. Fél óra elteltével veszélyeztettek először a vendégek, Dzsudzsák ívelt egy szabadrúgást jobbról ballal a rövid felső sarok felé, de Szappanos repült és szögletre tolta a labdát. Szép jelenet volt! A 36. percben aztán gyönyörű góllal szerzett vezetést a Bp. Honvéd: Nono a bal szélről ívelt át egy szögletet, az üresen hagyott Bőle kissé jobbról, 11 méterről ballal kapásból rászúrta, a lapos labda a bal kapufa belső éléről pattant a gólvonal mögé, Kosicky vetődött, de hiába – 1-0.
A második félidőt a Debrecen kezdte nagyobb ambíciókkal, és akadt is lehetősége az egyenlítésre, de vagy az irányzék nem stimmelt, vagy pedig Szappanos Péter kapus védett szépen. Aztán elérkezett az 58. perc, amely rémálom lett a házigazdák számára. Dzsudzsák szabadrúgása Klemenzről perdült szögletre, ám a VAR jelezte, hogy van mit visszanézni. Bognár játékvezető megtette, és kiderült, hogy a kispesti védő jobb könyöke ért a labdához, így tizenegyes következett, Klemenz sárga lapot kapott, és mert ez már a második volt neki, járt a piros is. A büntetőt Dzsudzsák végezte el a 60. percben, és az állva maradt Szappanos jobb lába mellett suhant a lövése a hálóba – 1-1.