Varga Kevint leleplezte a VAR, végül ki is kapott otthon a Debrecen
A Puskás Akadémiának alig akadt helyzete az egész meccsen, a hosszabbításban viszont győztes gólt szerzett.
A Puskás Akadémiának alig akadt helyzete az egész meccsen, a hosszabbításban viszont győztes gólt szerzett.
Angyalföldön bíznak leginkább a fiatalokban, a topligában a Dortmund az etalon.
Zalaegerszegen a kupadöntőbe jutás rányomta a bélyegét a gyenge NB I-es teljesítményre.
Borzalmas színvonal a Vasas–Honvéd meccsen, de egy kései gól a kispestiek javára döntött.
Bognár György csapata sorozatban a hatodik mérkőzését nyerte meg a bajnokságban jó játékkal.
A kiesési rangadón helyzet sem igen akadt, nem hogy gól, a csapatok mégis elégedettek voltak.
A KTE nemcsak eredményesen, hanem szemre is tetszetősen futballozott a Puskás Akadémia ellen.
A DVSC fél órát emberhátrányban játszva nyert 1-0-ra Mezőkövesden, és szurkol a Fradinak szombat este.
A Magyar Kupából való kiesést követően szerződést bontott Kondás Elemérrel az NB I-ben sereghajtó Vasas.
39 éves korában elhunyt a korábbi bosnyák válogatott középpályás, az NB I-ben megforduló Mario Bozic.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Feszültség, konfliktus, balhé, ebből áll a Tisza politikája.
A technológiai fejlődés csökkenti a harctéri veszteségeket és növeli az ütőképességet.
Megérkezett a plakát és az előzetes is.
Nuno Espirito Santo júniusban még hároméves szerződéshosszabbítást írt alá.
A kutatás rávilágít, hogy a közvélemény és az uniós politikai vezetés között egyre nagyobb a szakadék.
Visszaesett a szír menedékkérők száma.
A főpolgármester ezúttal a Fővárosi Törvényszék ítélete nyomán vádolta kivéreztetéssel a kormányt.
A kutatás rávilágít, hogy a közvélemény és az uniós politikai vezetés között egyre nagyobb a szakadék.
Visszaesett a szír menedékkérők száma.
A főpolgármester ezúttal a Fővárosi Törvényszék ítélete nyomán vádolta kivéreztetéssel a kormányt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.