Megvan a diagnózis, ez vár Dzsudzsák Balázsra
A Debrecen csapatkapitánya szombaton meglehetősen szerencsétlen módon sérült meg.
A Debrecen csapatkapitánya szombaton meglehetősen szerencsétlen módon sérült meg.
Furcsa hangok szűrődtek ki a Puskás Akadémia öltözőjéből a Pakson aratott győzelem után.
A felcsútiak lépéselőnybe kerültek, a még kiadó harmadik helyről az utolsó forduló dönt.
Őrült számok: a Fehérvár csak kirúgásokra annyit költött, amennyi a Kecskemét éves költségvetése.
A rivális drukkerek egy szoftver segítségével 2600 jegyet foglaltak le a hazai szurkolók elől.
Az NB I-es búcsú miatt keletkező 800 milliós forintos bevételkiesést nem tudják pótolni.
A Puskás Akadémia emberhátrányban szerezte meg a győztes gólt, és még versenyben van a dobogóért.
A várdaiak célja a dobogó volt, de most annak is örülhettek, hogy kivívták a bennmaradást.
Nagy meglepetés az NB I-ben: a kiesés elől menekülő csapat kiütötte a dobogóra hajtó Paksot.
A Puskás Akadémia ma szerződést hosszabbított a trénerrel, aki új, egy plusz egy évre szóló megállapodást írt alá.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Tisza Párt még a titkolózást is rosszul csinálja.
A svédek teljesen lebénultak és futballkatasztrófáról beszélnek. Az olaszok izgalmas, 9 gólt hozó meccsen győzték le Debrecenben Izraelt.
A már eddig többször hazugságon kapott Tisza Párt elnöke ezúttal az M1 riporterét vádolta hazugsággal.
Kitálalt a volt ukrán külügyminiszter.
Nem akárkit illetett meg a sárga szín használatának joga.
A sürgető problémák ellenére kevés valósult meg a Draghi-jelentésből.
A kihívásokra válaszolva a CÖF országjárást hirdetett.
Nem akárkit illetett meg a sárga szín használatának joga.
A sürgető problémák ellenére kevés valósult meg a Draghi-jelentésből.
A kihívásokra válaszolva a CÖF országjárást hirdetett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.