Tímár Krisztián helyett mástól szabadultak volna meg a Nyíregyháza dühös szurkolói
A klub kora este bejelentette, hogy Szabó István vette át a csapat irányítását.
A klub kora este bejelentette, hogy Szabó István vette át a csapat irányítását.

Sima vereséget szenvedett az angyalföldi csapat Mezőkövesden, a volt szövetségi kapitány pedig kifakadt.

Pintér Attila szeretné egyszer a Fradi kispadján látni Lipcsei Pétert.

A Csákvár feletti sikerrel elkerültek a kieső helyről a kispestiek, Mészöly Géza sem tudott segíteni a Budafokon.

A Magyar Labdarúgó-szövetség a következő szezontól jelentős változásokat eszközöl majd az első és a másodosztályú bajnokságot illetően.

A válogatott Holman Dávid tett egy fejelő mozdulatot, és ez tömegjelenetet váltott ki.

A remek szereplés ellenére nem cél az élvonal, de a klub vállalná; lehet, hogy az utolsó fordulóban dől el.

A Honvédtól elszenvedett 4-1-es vereség után Gyürki Gergely és Dragóner Attila szerződését is felbontották Tatabányán.

A Kazincbarcika a Vasas elleni rangadón megmutatná, hogy melyik csapat a legesélyesebb a feljutásra az NB II-ben.

Tatabánya–Honvéd kiesési rangadót játszanak vasárnap a labdarúgó NB II-ben.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Alaptörvény-módosítás, szükségállapot és hadiállapot bevezetése, a választások betiltása – ilyen és hasonlóan abszurd jóslatokkal riogatta a közvéleményt a baloldal.

Kamu kutatásokkal tévesztik meg a választókat.

Már hatályba is lépett az egyszerűsített tűzifaosztást lehetővé tevő kormányrendelet.

A kamara és a magyar kormány kiáll a bajba jutott termelők mellett.

Zárt körben az EU külügyi főképviselője színt vallott.

„A rendelkezések nem voltak elegendők. További szigorításra van szükség” – hangoztatta Giorgia Meloni január 9-i sajtótájékoztatóján.

A gazdasági árulás és a demokratikus normák sárba tiprása miatt is felelnie kell az Európai Bizottságnak.

A Fradi válogatott kapusa több mint egy év után tért vissza.

A misztikus Attila-domb titokzatos földdelejesség forrása és a világhíres szkíta aranyszarvas lelőhelye is egyben.

A rekordgyőztes Egyiptom keménykedésben jobb volt Szenegálnál az elődöntőben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.