Itt a szenzáció: a Kazincbarcika az NB I-be jutott
A Vasasnak megint nem sikerült, drámai végjáték után bukott el az angyalföldi csapat.
A Vasasnak megint nem sikerült, drámai végjáték után bukott el az angyalföldi csapat.

A Kazincbarcika most akkora sallert nyomhat le a Vasasnak, amelybe beleremegnek Angyalföldön.

Vasárnap rendezik az utolsó fordulót az NB II-ben.

Pintér Attila együttese továbbra is nyomás alatt tartja a Kazincbarcikát.

Feczkó Tamás és Erős Gábor emlékezetessé tette a gyengécske Honvéd–Kazincbarcika meccset.

Győzelmével a Kazincbarcika visszaállította hárompontos előnyét a Vasassal szemben a második helyen.

A kijelentése alapján a DVTK után újabb klubok csaphatnak le a borsodiakra.

Nagy a harc és a versenyfutás a tabella elején és végén is

Vasárnap a bajnoki cím és az első kieső sorsa is eldőlhet, de egy szerdai döntéstől is sok minden függ.

Nem tabu a kisvárdai költségvetés, a csapat kevesebb mint egymilliárd forintból lesz az NB II-bajnoka.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A kamara és a magyar kormány kiáll a bajba jutott termelők mellett.

Az M0-s autóúton és az M1-es autópályán is több kilométeres torlódás alakult ki.

A lakosság nyomására sok országban lépéseket tettek a kormányok, de már későn.

Néhány vonat kimarad, néhány sokat késik.

Irányt mutatott a Mercosur-megállapodás és a háború kapcsán is.

A frissen kiszivárgott iratok is tanúsítják, hogy Brüsszelből minden egyes magyarországi választásba beavatkoznak.

A tiltakozások eszkalálódnak, a rezsim egzisztenciális válságban van.

Ma ismét konstruktív egyeztetés zajlott az Építési és Közlekedési Minisztérium, a fuvarozói és szakmai érdekképviseleti szervezetek között.

Az FTC kapusa a BL-csapatok bajnokiján lépett ismét pályára, a Győr meg sem állt 51 szerzett gólig.

Sorozatban tíz győzelem után jött a magyar futballista, majd két botlás.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.