Trump egy volt demokratát jelöl a hírszerzés élére
Tulsi Gabbard lesz a Nemzeti Hírszerzés új igazgatója, ha a szenátus jóváhagyja a kinevezését.
Tulsi Gabbard lesz a Nemzeti Hírszerzés új igazgatója, ha a szenátus jóváhagyja a kinevezését.

A Tisza Párt vezetője többek között arról beszélt, hogy volt titkosszolgálati munkatársak, illetve a „titkosszolgálat körüli emberek” jelentettek neki.

Iszlamista terrorizmustól tart Berlin.

Sneha Nair az amerikai atomfegyvereket is „queerebbé" tenné.

Miközben a baloldal külföldi ügynökségként működik, saját bűneivel vádolja a kormányzatot.


Vajon a 444 melyik titkosszolgálattal működik együtt és ki finanszírozza azért, hogy egyébként nemzetbiztonságot érintő és gyengítő információkat nyilvánosságra hozzon? – tette fel a kérdést Menczer Tamás.

A külgazdasági és külügyminiszter felvilágosította a 444 munkatársát, hogy bűncselekményt követ el.

Sorozatosak a botrányok a hatósági berkekben, egyre nagyobb veszélybe kerül a nemzetbiztonság.

Olaszországban a legmagasabb fokozatra emelték a nemzetbiztonsági készültséget az Izrael elleni iráni rakéta- és dróntámadást követően vasárnap.

Kiemelkedő titkosszolgálati vezető is segíti majd Orbán Viktor nemzetbiztonsági főtanácsadójának, Biró Marcellnek a munkáját.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Itt az év első telitalálata.

Brüsszel diktálta, a Tisza Párt balos „szakértői” írták le, a pártelnök hajtaná végre – mutatott rá a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója.

Kocsis Máté szívesen hallana egy dalt a Momentum bukott elnökétől.

A mellékhatások és a mérgezések esélye drámaian nő.

Visszalép az Egyesült Államok a katonai beavatkozástól?

Washingtonban tárgyalt a dán és a grönlandi külügyminiszter.

Dánia és Ukrajna még 2024-ben írt alá biztonsági megállapodást.

A döntőbe jutás kérdése még nem dőlt el.

Az RB Leipzig Gulácsival és Orbánnal a pályán szerda este kezdte meg a tavaszi Bundesliga-szezont.

Sorra utasítják el a dél-amerikai húst az osztrák üzletláncok, és ezzel nemcsak a hazai gazdák mellett állnak ki, hanem komoly kérdéseket is feltesznek az egyezmény valódi áráról.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.