Szánthó Miklós: A politikai korrektség a legnagyobb fake news
A konzervatív értéket képviselő médiumok elleni támadásokról is beszélt az Alapjogokért Központ főigazgatója.
A konzervatív értéket képviselő médiumok elleni támadásokról is beszélt az Alapjogokért Központ főigazgatója.
1925. december elsején indult el Magyarországon a rendszeres rádiósugárzás.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság is vizsgálódik a botránykeltő kijelentés miatt.
A lakosságnál az előfizetések és a hívások számában, illetve a percforgalom alakulásában is a havidíjas mobilelőfizetések kerültek túlsúlyba 2014-2021 között.
Az élethosszig tartó tanulás ma már a munkaerőpiacon is alapfeltétel.
Az aktív korú lakosság több mint kilencven százaléka rendszeresen internetezik.
Érdekes szokások derültek ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) új felméréséből.
A kiskorúakra káros tartalmakat ugyanakkor – a magyar joghatóság alatt álló médiaszolgáltatásokon túl – hivatalból és bejelentés alapján is ellenőrzik, ami jogsértés esetén eljáráshoz is vezethet.
Erre az eredményre jutott a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának új tanulmánya.
A szolgáltatók egységes árazási gyakorlata miatt lehetnek megközelítőleg azonosak és nemzetközi összehasonlításban is magas díjak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Mohácsy István szerint minden idők egyik legnagyobb Békemenetén a fiatalok is tömegesen kiálltak a béke és a hazaszeretet mellett.
Az Alapjogokért Központ vezető elemzője szerint a Békemenet túlmutatott önmagán, és hónapokra meghatározhatja a közélet hangulatát.
Este drasztikus változás várható.
A miniszterelnök a fiataloknak is üzent október 23-i beszédében.
A külgazdasági és külügyminiszter erről akkor beszélt, amikor Washingtonban átvette a Genfi Konszenzusos Nyilatkozat díját Magyarország és Orbán Viktor miniszterelnök nevében.
Ha a drukkerek időben visszaérnek, a Groupama Arénában kivetítőn nézik meg a Salzburg elleni meccset.
Brüsszelben elfogadták a tizenkilencedik szankciós csomagot.
Közösségi oldalára tett fel egy különleges videót a magyar miniszterelnök.
Orbán Viktor szerint a magyarok nélkül soha nem bukott volna meg a kommunizmus.
Az ügyészség gondoskodott róla, hogy börtönbe kerüljön a bűnöző.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.