Egyre közelebb kerül Niger a külföldi katonai beavatkozáshoz?
Az Afrikai Unió felfüggesztette az ország tagságát, Algéria Nigerbe tartó francia gépek átrepülését tiltotta meg.
Az Afrikai Unió felfüggesztette az ország tagságát, Algéria Nigerbe tartó francia gépek átrepülését tiltotta meg.

Az UNICEF szerint több mint kétmillió gyerek szorul humanitárius segélyre Nigerben, ahol az államcsíny és a dzsihadista támadások miatt bizonytalanná vált a politikai helyzet.

Az új elnök szerint három éven belül vissza lehet térni a polgári kormányzáshoz az afrikai országban.

A demokratikusan megválasztott elnököt és családját hetekkel ezelőtt mozdították el, azóta házi őrizetben van.

Az Európai Uniónak büntetőintézkedésekkel kell sújtania a nigeri államcsíny felelőseit a német külügyminisztérium csütörtöki állásfoglalása szerint.

A junta által kinevezett Ali Mahame Lamine Zeine első külföldi útján vesz részt.

A vádakat a többi között Bazoum és meg nem nevezett külföldi államfők, illetve nemzetközi szervezetek vezetői között folytatott egyeztetésekre alapozzák.

Hazaárulással vádjával állhat bíróság elé az elmozdított nigeri elnök.

Mit tud kezdeni Párizs az egyre csökkenő befolyásával a Száhel-övezetben és Nyugat-Afrikában?

A puccsot végrehajtó junta az ECOWAS csütörtöki bejelentésére reagálva rendelte el a harckészültséget.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péter emberének kijelentése egybevág a Tisza Párt megszorító csomagjával, amelynek egyik alappillére az állami nyugdíjrendszer felszámolása.

Garantáljuk a nyugdíjbiztonságot, nem engedjük, hogy bárki külföldi magánpénztárakba szervezze ki az idősek pénzét, üzente Zsigó Róbert.

Nem túl biztató eredményeket mutat a levegőhigiénés index.

A cég figyelmezteti a képviselőt, hogy tette törvénybe ütközik.

A német kancellár és az ukrán elnök a Trump-találkozó előtt beszéltek egymással.

A legutóbbi főrendi kinevezési listán a Reform UK egyetlen helyet sem kapott, noha az alsóházban öt képviselővel rendelkezik.

Trump és Putyin egy üzenetet kívánt megfogalmazni a brüsszeli elit irányába.

Ha összejönne a nagy meccs, az egykori youtuber megint hatalmas összeget kaszálhatna.

Meglepően hangozhat, de télen is fellendíthetik a turizmust a növekvő bringaeladások.

Sajnos idén sem volt hiány megdöbbentő, sokszor hajmeresztő közlekedési helyzetekből az utakon.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.