Újabb gyanúsítottakat „vett elő” a rendőrség Bige László vállalkozásánál
A műtrágyakirály cégéhez köthető ügyben több személy ellen a Nemzeti Nyomozó Iroda indított eljárást.
A műtrágyakirály cégéhez köthető ügyben több személy ellen a Nemzeti Nyomozó Iroda indított eljárást.

Újabb trükkel akadályozza a kartellezés miatt kiszabott tizenegymilliárdos bírság végrehajtását a baloldali oligarcha.

Be kell fizetnie a Nitrogénműveknek a 11 milliárd forintos bírságot, a Kúria nem adott halasztást.

A Nitrogénművek Zrt. és a konszolidációjába bevont vállalkozások továbbra sem egyenlítették ki a műtrágyakartell tizenegymilliárdos számláját.

Az üzletember 36 milliárd forinttal megkárosította, majd meg is zsarolta a gazdákat, akiknek a pénzéből a baloldal hatalomra jutását segíti.

Könnyen lehet, hogy a Bige László milliárdos érdekeltségébe tartozó Nitrogénművek megpróbálja megúszni a büntetés befizetését.

Zajlik a pere az igazságszolgáltatást megfenyegető baloldali oligarchának azon vád miatt, miszerint saját cégét károsította meg.

A kenyér elsősorban a búza ára miatt emelkedett. Ha a műtrágyák drágulása miatt tovább nőnek a termesztési költségek, az az alapvető élelmiszereknél is jelentkezni fog.

Bige László milliárdos nagyvállalkozó saját bevallása szerint a baloldal kampányának finanszírozására készül.

A baloldalnak van egy sajátos szokása: azt gondolja, hogy ha szisztematikusan és kitartóan tagadja a valóságot, akkor előbb-utóbb a hazugság igazsággá nemesül.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A nagy tűzlepkét a kihalás fenyegeti.

Miért a Fidesz a biztos választás? Orbán Viktor felelt a kérdésre.

Menczer Tamás szerint a Tisza elnöke jogi lépésekkel menekül a politikai kérdések elől.

Pénteken este és éjszaka többfelé veszélyes útviszonyokra kell számítani.

A kormány a magyar emberek pénzéből Magyarországot fejleszti, és nem pedig Ukrajnát.

A nagyvárosok közbiztonságának helyreállítása komoly kihívást jelent a dél-európai ország számára.

Az Egyesült Államok által végrehajtott grönlandi annexió súlyos következményekkel járhat.

A hangfelvételek királya éppen nem tartotta magánál a diktafont, amikor fizikáról kellett tanulni az iskolában.

A lengyelek csak az első percekben vezettek, aztán jöttek a magyarok és minden nyitott kérdésre pontot tettek.

Erre a megszakításra senki sem számított a Bahrain Darts Mastersen.

Egy nagyszabású történelmi eposz egy utazásról, amely örökre megváltoztatta a világot.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.