Folytatódik a kabaré Párizsban: ma sem lehet úszni a Szajnában
A szervezők állítják, hogy kedden megkezdődhetnek a versenyek triatlonban.
A szervezők állítják, hogy kedden megkezdődhetnek a versenyek triatlonban.

A harcos szerint egyszerűen szégyen a párizsi játékok, s vissza kellene vinni az olimpiát Oroszországba.

A rituális és a szakrális megszüntetése a cél, ezért kenik össze önmagukkal ezek az ocsmányak és undorítóak Jézust, a Bibliát és a kereszténységet.

A magyar teniszező egyik kedvenc italáról beszélt.

Az amerikai C Spire közölte: ebben nem akarnak részt venni.

Tojásból és grillcsirkéből nagy hiány van a párizsi olimpiai faluban.

Az Abe testvéreknek most nem jött össze a duplázás.

Az amerikai first lady szerint nehéz lesz felülmúlni ezt a műsort.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság azt hangsúlyozza, nem állt szándékukban senkit sem megbántani.

Czifra Bettina Lili bejutott az egyéni összetett döntőjébe, Bácskay Csenge ugrásban tartalék.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Mártélyon és Mórahalmon is nagy sikere volt a kormányfőnek.

Magyar Péter pártja nem a magyar emberek érdekeit képviseli – közölte Szentkirályi Alexandra.

A lakásában ölték meg M. Dollit.

Ha a Tisza Párton múlik, a magyarok háborúba mennek – mondta az európai uniós ügyekért felelős miniszter az Igazság órájában.

A valóság rácáfol brüsszel törekvéseire.

Az illegális bevándorlók útját erőszak és bűnözés kíséri.

A tervek szerint a referendumot 2026 őszén tarthatják meg.

Egy hét választja el a téli olimpia rajtjától, Lindsey Vonn mégis bizonytalanságban él.

A Richter és a Fuji üzleti együttműködési megállapodást írt alá, amely megerősíti a közös erőfeszítéseket az üzletfejlesztés és a kutatás-fejlesztés területén.

Akár vissza is csúszhatunk az alacsonyabb tarifás elszámolásba.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.