Bese Gergő atya nem finomkodott, amikor a párizsi olimpia blaszfémikus megnyitójáról kérdezték
A plébános reménykedik abban, hogy a jóérzésű emberek, hívők és nem hívők egyaránt, felemelik a szavukat a botrányos műsor ellen.
A plébános reménykedik abban, hogy a jóérzésű emberek, hívők és nem hívők egyaránt, felemelik a szavukat a botrányos műsor ellen.

Ökölvívónk nagyon magabiztosan mozgott a párizsi ringben.

Ismét szintet lépett a NOB elfogadásban.

Nem lesz magyar érdekelt úszásban a hétfő esti programban a párizsi olimpián.

Sokat sejtető nyilatkozat a szakembertől, aki nem utazott el Párizsba.

Egy férfi lett a hős az olimpia úszóversenyeinek otthont adó La Défense Arénában.

Az akcióra néhány nappal azután került sor, hogy a párizsi olimpia botrányosra sikeredett megnyitóünnepségének napján a vasúti közlekedésben keletkezett hisztéria.

Nem várt nehézséggel kell szembenéznie a világbajnok úszónak Párizsban.

A mindössze 15 évesen már Európa-bajnok Jackl Vivien ma mutatkozik be a párizsi játékokon.

Márton Anna és Pusztai Liza egymás ellen vív a nyolc közé jutásért.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Mártélyon és Mórahalmon is nagy sikere volt a kormányfőnek.

Magyar Péter pártja nem a magyar emberek érdekeit képviseli – közölte Szentkirályi Alexandra.

A lakásában ölték meg M. Dollit.

Ha a Tisza Párton múlik, a magyarok háborúba mennek – mondta az európai uniós ügyekért felelős miniszter az Igazság órájában.

A valóság rácáfol brüsszel törekvéseire.

Az illegális bevándorlók útját erőszak és bűnözés kíséri.

A tervek szerint a referendumot 2026 őszén tarthatják meg.

Egy hét választja el a téli olimpia rajtjától, Lindsey Vonn mégis bizonytalanságban él.

A Richter és a Fuji üzleti együttműködési megállapodást írt alá, amely megerősíti a közös erőfeszítéseket az üzletfejlesztés és a kutatás-fejlesztés területén.

Akár vissza is csúszhatunk az alacsonyabb tarifás elszámolásba.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.