Felvágta az ereit a bajai férfi, aztán valamitől meggondolta magát
Szomorú csütörtök.
Szomorú csütörtök.

A napokban helyezik végső nyughelyére a 24 évvel ezelőtt meggyilkolt 11 éves bajai kisfiút.

Az iskolába tartó fiú barátai nem sejtették, mire készül.

Vizsgálják a rendkívüli haláleset körülményeit.

Éppen ott forgatott videóklipet.

Sok áldozata van egy mogadishui strandon elkövetett terrortámadásnak.

Kemény hajnalon van túl a két bajai egyenruhás.

Az a szerencsén múlott, hogy az akciója nem ért véres véget. Ez volt talán a háború egyetlen és egyben a legviccesebb pillanata is.

Egy ismerőse szólt a rendőrségnek, hogy mire készül.

A húszéves marokkói bevándorló véget akart vetni az életének.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Egy fiatal férfi lépett ki a szirénázó jármű elé.

A Tisza Párt agrárszakértője árrésstopot, illetve a rezsicsökkentést kritizálja és a multikat védi.

Csak a brüsszeli parancsokat hajtanák végre.

A miniszterelnök megosztotta a Nemzeti Ellenállás Mozgalom videóját a Facebookon.

Eluralkodott a háborús pszichózis Európában.

Éppen szerdára tervezték a külső falak megerősítését.

A biztonsági garanciákról is szó esik.

Fredrik Möller tavaly nyert az olimpiai lejtőn, idén sokkal rosszabbul járt.

Minél több embert engednek be, annál nagyobb rajtunk a nyomás.

Minden magyar felelős minden magyarért – ennek szellemében bátorít mindenkit az államtitkár.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.