Kiengedték a kórházból, három nappal később kiugrott az ablakon
Tragikus.
Tragikus.

Azonnal meghalt.

Egy civil is besegített.

Elvesztette a fejét, miután barátnőjével szakítottak. Először a lakást gyújtotta fel, majd ki akart ugrani a tizedik emeletről.

A Magyar Állami Operaház művésze öngyilkos akart lenni, de a folyó helyett a betonra esett, súlyos sérülésekkel került kórházba.

Tragikus fordulatot vett az ügy.

Telefonkábellel szorították el az öngyilkos férfi ereit.

Végül az áldozat a rendőrségi feljelentés mellett döntött, hogy megvédhesse a többi fiatal fiút a homoszexuális szörnyetegtől.

Öngyilkos merénylő robbantotta fel magát egy ellenőrző pontnál a dél-afganisztáni Hilmend tartományban, öt civil és négy katona életét vesztette – közölték csütörtökön helyi források, a tálibokat nevezve meg támadóként.
Welsz a halála előtti hetekben két dossziét adott át egy dobozban Petrovics Istvánnak azzal, hogy rejtse el a dobozt.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kéz kezet mos.

A magyarok háromnegyede elutasítja a Tisza Párt által támogatott intézkedést.

A kormányfő szerint ez ellen érdemes harcolni.

A kormányfő szerint a következő napokban kiderül, hogy a háború közelebb kerül-e Európához.

Itt történtek támadások.

A kritikusok a bibliai történet és a nyugati kultúra eltorzításáról beszélnek.

Elszabadult a bűnözés a francia fővárosban.

Sok nehezítő tényező ellenére a bővülés jelentés.

Most zajlik Lublinban az Eb, de Jackl Vivien nem ott, hanem egy hazai utánpótlás-versenyen szedi össze magát.

Nagyban változik a revolut működése a magyarok számára.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.