Visszafoglalná Baját a Fidesz
A kormánypárt elképzelése a város jövőjéről egybevág a helyi lakosok elvárásaival.
A kormánypárt elképzelése a város jövőjéről egybevág a helyi lakosok elvárásaival.
Az eljárás azért húzódott el, mert Szabó Bálint arra hivatkozva, hogy nincs lakcíme, semmilyen hivatalos bírósági iratot nem vett át.
Némethék eddig saját erőből építették vállalkozásukat, uniós támogatással léphetnek tovább.
A XVI. kerületi kétszemélyes MSZP-frakció megszavazta a helyi Fidesz viccjavaslatát.
Az MSZP-s őrző-védő cége 176 millió forintos kárt okozott a költségvetésnek.
Kékesi Tibor, a szocialisták korábbi politikusa a terézvárosi ingatlanpanama miatti büntetőper előkészítő ülésén azt vallotta, hogy nem bűnös.
Az eltűnt baloldali politikus őrző-védő cége 176 millió forinttal károsította meg az állami költségvetést.
Borka-Szász Tamás, a Demokratikus Koalíció önkormányzati képviselője lemondott, miután a rendőrök számítógépeket vittek el az irodájából.
Szentmiklósi-Tóth Tamás magatartása ellentétes az MSZP politikai céljaival, szöges ellentétben áll az MSZP és az ellenzéki pártok kommunikációjával és politikájával – írta Tóth Bertalan.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Hiába a kommunikációs varázslat – a Tisza Párt mögött nincs működő szervezet, hiteles program.
Az elemző úgy véli, ez lesz a 2026-os választások egyik kulcstémája is.
Közösségi oldalán üzent Magyar Péternek a Fidesz frakcióvezetője.
A Békemenet és a békecsúcs ugyanannak az éremnek a két oldala.
Trump ázsiai körútja több országot érint.
A miniszterelnök a Békemenet után, a brüsszeli EU-csúcsra tartva adott interjút Bohár Dánielnek. Orbán Viktor hangsúlyozta: Magyarország álláspontja a nép, a magyar nemzet álláspontja.
A miniszterelnök a Békemenet után utazott Brüsszelbe.
A Ferencváros trénere azt is elárulta, mit mondott Varga Barnabásnak, miután kihagyta a 11-est.
Az argentinok nyolcszoros aranylabdása egyelőre nem tervezi a visszavonulást.
Kristoffer Zachariassen Salzburgban volt először kezdő az idényben a nemzetközi porondon.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.