A festői szépségű Alpokalja szívében, a magyar–osztrák határtól néhány kilométerre fekszik a háromszáz lelkes falucska, Répcevis. Bár a település mind az M85-ös, mind az M86-os gyorsforgalmi úttól jó húsz kilométerre található, nem lehet mondani, hogy a község az Isten háta mögött lenne. Ez még akkor is igaz, ha az egyik megszólított járókelőtől megtudjuk: nemhogy gyógyszertár, de még posta és kocsma sincs a faluban. Ennek ellenére vagy éppen ezzel együtt sokkal inkább azt érezzük, mintha az Isten a tenyerén hordozná Répcevist és az itt élőket.
Különösen igaz ez a Németh családra, akik régóta a faluban élnek és gazdálkodnak. Amint megérkezünk hozzájuk, a legújabb generáció oszlopos tagja, Balázs fogad minket. A fiatalember éppen most nősült, így lehet abban reménykedni, hogy a családi vállalkozásnak nemcsak közeli, hanem távoli jövője is van. Minden remény megvan arra, hogy lesz, aki évtizedek múltán átveszi majd a stafétát.
Harmóniában az állatokkal
Ne ugorjunk azonban előre ekkorát az időben, mert Balázs és testvérei – öccse, Gergely és húga, Anna – is csak ezekben az években dolgozzák be magukat a gazdaságba. Sőt Anna még csak a folyamat elején jár, hiszen most fejezi be a középiskolát, utána pedig állatorvosnak szeretne továbbtanulni. A tudására szükség lesz, mert a családi gazdaságban egyre több a szarvasmarha. S itt el is érkezünk ahhoz a ponthoz, ahol muszáj néhány évtizedet visszakalandozni az időben. Mint Balázs már a nagyszülői ház udvarán elmondja – itt üzemel a gazdaság –, a vállalkozás alapjait a dédnagyapa rakta le, majd az ő fia vitte azt tovább. Ez azonban nem ment könnyen, mert a téeszesítés megakasztotta a vállalkozás fejlődését. A birtok nagy részét ugyanis be kellett adni a „közösbe”, így Balázs nagyapja jó ideig két helyen is művelte a saját földjeit, otthon és a téeszben. A rendszerváltás után azonban a családi gazdaság építkezése tovább folytatódhatott, ekkor már Balázs édesapja, László közreműködésével. Az állatok szeretete így folyamatosan apáról fiúra szállt, a szemléletet mindig belenevelték az utódokba.
A múltidézés után megtudjuk, hogy a családnak jelenleg egy tucat magyar tarka tehene van, és hozzájuk jön még a szaporulat: az állomány borjakkal, bikákkal és üszőkkel harminc állatból áll. Az üszőborjakat mindig megtartják, míg a bikákat továbbtartásra értékesítik. A szarvasmarhák náluk szabad tartásban vannak mélyalmos technológiával, legeltetni ugyanis egyelőre nem tudják a jószágokat a terep-
adottságok miatt. Az udvar végében egy sok méter magas agyagfal állja az állatok útját. – Összesen hatvan hektáron gazdálkodunk, alapvetően szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozunk, de megtermeljük az állatoknak a szénát is, semmilyen takarmányt nem vásárolunk. A tehenek így egészséges táplálékot fogyaszthatnak. Ennek a sajtkészítés szempontjából van óriási jelentősége, mert a termékeink teljes egészében adalékanyag-mentesek – emeli ki Balázs. Hozzáteszi: a teheneik ugyan nem adnak napi nyolcvan liter tejet, csak 15-20-at, de sokkal jobbak a beltartalmi értékek, a zsírtartalom 4,3-as, a fehérjetartalom pedig 3,2-es. A tejben az összcsíraszám tízezer alatti, a szomatikus sejtszám pedig soha nem éri el a kétszázezret, olykor ennek a fele, ami a gazda szerint lényegében extra minőséget, svájci színvonalat jelent. Ez kell a jó sajthoz.