Egész Európa küzd a kórral
Szerdára már az egész világon két európai államban, Olaszországban és Spanyolországban követelte a legtöbb halálos áldozatot a koronavírus.
Szerdára már az egész világon két európai államban, Olaszországban és Spanyolországban követelte a legtöbb halálos áldozatot a koronavírus.
Kedd reggeltől minden intenzív kórházi ágy mellett dolgozó orvos és ápoló speciális, minden koronavírus-gyanúval bevitt személy azonnal sebészi maszkot kap – jelentette be tegnap a kormányfő, aki szerint gyorsuló lépésekkel közeledünk a tömeges fertőzés s
Több mint 3 millió maszk, 100 ezer teszt, 86 lélegeztetőgép érkezett Kínából – közölte kedden reggel a miniszterelnök közösségi oldalán.
Újabb gazdaságvédő intézkedéseket jelentett be hétfőn a miniszterelnök. Orbán Viktor hat pontban sorolta fel az új lépéseket.
Habár az ellenzék hétfőn elszabotálta a koronavírus elleni védekezésről szóló törvény elfogadását, megakadályozni nem, csak elodázni tudta a döntést.
Nos, ezért kell a hírlapírónak utánajárnia a félinformációknak. Nem pedig összehordani hetet-havat, hogy aztán jogosnak tűnjön az olvasócsalogató cím: „Pánik”.
A kormányfőnek az ellenzéki képviselőkkel szemben nincs, de a kormánypártiakkal szemben van elvárása, s kéréssel fordult hozzájuk.
Egy gyakorta hangoztatott vád hétfőn az Országgyűlésben is előkerült, melyre Orbán Viktor elég egyértelmű választ adott.
Az MSZP részéről a romániai válságkezeléssel példálózott Tóth Bertalan pártelnök, neki válaszolt Orbán Viktor miniszterelnök.
A magyarok 94 százaléka szerint „továbbra is fent kellene tartani a veszélyhelyzetet Magyarországon, amely rendkívüli jogrendet vezetett be”. Még a magukat kormánykritikusnak mondók 87 százaléka is a folytatásra szavazna.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A magyarok klasszis sprintere borzasztóan rajtolt 100 méteren a vb-n.
A budapesti Fidesz elnöke szerint a saját ingatlan birtoklása olyan, mint egy legó, amely a tiéd marad, és később a gyerekeidnek is továbbadhatod.
Az író törölte is X-oldalán megosztott bejegyzését, amelyben Charlie Kirk halálára reagálva valótlanságot közölt.
At the opening ceremony, Foreign Minister Peter Szijjarto emphasized that the two countries share a long history.
Yamal hétvégén biztos nem játszhat a Barcelona különleges bajnoki mérkőzésén.
A Fidesz frakcióvezetője Tarr Zoltán elszólására utalt.
A Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára közösségi oldalán tett közzé bejegyzést.
Yamal hétvégén biztos nem játszhat a Barcelona különleges bajnoki mérkőzésén.
A Fidesz frakcióvezetője Tarr Zoltán elszólására utalt.
A Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára közösségi oldalán tett közzé bejegyzést.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.