
Brüsszelbe érkezik hétfőn a miniszterelnök, hogy az uniós csúcsintézmények vezetőivel, Ursula von der Leyen bizottsági elnökkel, valamint Charles Michellel, az Európai Tanács veztőjével egyeztessen.
Az erős Európa, a szubszidiaritás, a decentralizáció és a verseny ösztönzése, a katolikus szociális doktrína, a liberális ideológia terjesztésével szembeni fellépés zene a magyarok füleinek – írta a kormányfő.
A magyar miniszterelnök hétfő délelőtt Charles Michellel, az Európai Tanács elnökével tárgyal, majd Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével folytat megbeszélést.
Minél jobban acsarkodik a balliberális ellenzék a nemzeti kormány politikája ellen a nemzetközi porondon, annál inkább leleplezi kiterjedt kapcsolatait a globalista erőtérben.
Olyan költségvetésre van szükség, amely a lehető legnagyobb rugalmasságot biztosítja a tagállamoknak, továbbá ösztönözni kell azokat az országokat, amelyek készen állnak az adók csökkentésére – mondta a kormányfő.
A gyöngyöspatai ügyben éppúgy tetten érhető a Soros-hálózat tevékenysége, mint a migráció szervezésében – jelentette ki tegnap Orbán Viktor, emellett a joggal való visszaélésnek nevezte a börtönbizniszt.
Megrendüléssel értesültem arról, hogy a Ferencvárosi Torna Club elnökségének tagja, az FTC Baráti Kör tiszteletbeli elnöke már nincs közöttünk – írta Orbán Viktor.
Orbán Viktor több beszédében is hangsúlyozta, hogy „a természetes reprodukció helyreállítása nemzeti ügy, nem egy nemzeti ügy a sok közül, hanem a nemzeti ügy”.
Nem az első eset ez a szervezett áttörési kísérlet. De nem olyan könnyű betörni Magyarországra, mert komoly technikai és jogi határzárat építettünk – mondta a miniszterelnök.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A miniszter szerint egy politikus ma már nem élhet a Facebookon kívül, de csak a Facebookon sem.
Újabb videó érkezett Sátoraljaújhelyről.
Egy idős asszony megtörten mesélt arról, hogyan veszítette el élettársát a tiszakécskei gyilkosságban.
A demonstráción részt vett Steve Bannon, Donald Trump amerikai elnök volt stratégiai főtanácsadója, és videókapcsolaton szólt a tüntetőkhöz Elon Musk is.
Nem győzte fogadni a köszönéseket.
Az egyik áldozat egy négyéves gyerek.
Rengetegen voltak a rendezvényen.
Nem győzte fogadni a köszönéseket.
Az egyik áldozat egy négyéves gyerek.
Rengetegen voltak a rendezvényen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.