Ki veri szét a demokráciát?

A Soros-féle beavatkozások gyakorlatának semmi köze a népakaraton nyugvó demokráciához.

Budapest, 2011. november 3. Soros György, magyar származású amerikai üzletember, a Soros Alapítvány elnöke, a Közép-európai Egyetem (Central European University, CEU) alapítója és tiszteletbeli kuratóriumi elnöke az egyetemen, ahol előadást tartott Reflexivity at Work in the European Union címmel. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt Fotó: Szigetváry Zsolt

Nemrég olvastam egy tanulmányban, hogy nem kellett volna beavatkoznunk az Egyesült Államok belügyeibe. Az affér úgy kezdődött, hogy a magyar külügyminiszter visszaszólt. Igaz, ezt megelőzően Joe Biden Philadelphiában Magyarországot és Lengyelországot az önkényuralmi rendszerekhez hasonlította. Külügyminiszterünk erre megjegyezte, hogy Biden úr, mielőtt bennünket bírál, válaszoljon a korrupciógyanús ukrán ügyeivel kapcsolatos kérdésekre. Ennyi.

Ezek után egy külpolitikában jártas tollforgató azt írta, hogy ez diplomáciai hiba volt, amire még nagyon ráfizethetünk, mert ha ezek után a Biden-kormányzat úgy véli, hogy az „orbánizmus” jelentős amerikai és szövetségesi érdekeket veszélyeztet, akkor Washington és Brüsszel egymással karöltve léphet fel velünk szemben.

Mit szűrhetünk le ebből? Mindenekelőtt azt, hogy a nyugati „nagyoktól” érkező bírálatokra nem szabad reagálnunk, mert különben jön a dádá. A másik következtetés az lehet, hogy az a politikai irány, amit az orbánizmus képvisel – nevezetesen a nemzeti szuverenitás, a népfelségre épülő valódi demokrácia és a keresztény értékek melletti kiállás, valamint az illegális bevándorlás elutasítása – tényleg veszélyes. Mindez oly nagy veszélyt jelent a liberális világrendre, hogy miatta a világ vezető nyugati hatalmainak közösen kell megregulázniuk Magyarországot.

Ha a hatalmas Egyesült Államok − amely kis országokról ritkán vesz tudomást – emiatt valóban összefogna Brüsszellel, s vele együtt próbálna lenyomni minket, akkor megint csak értekezni lehetne arról, hogy ki is veri szét a maradék demokráciát.

Apropó, a kis országról jut eszembe: 1996-ban elvetődtem a New York-i Metropolitan Múzeumba, ahol alkalmam nyílt szemügyre venni egy régi fegyverekből álló kiállítást. A világ számos helyéről származó fegyverek között számszeríjakat is kiállítottak a rendezők. Egyszer csak megpillantottam Mátyás királyunk gazdagon díszített, a Hunyadiak hollós címerével ellátott, csontberakásos számszeríját. Nem valami főhelyen. Csak úgy, sok más számszeríjjal együtt. A felirat utalt rá, hogy a fegyver egy Hunyadi Mátyás nevű magyar király tulajdona volt. Akkor és ott tudatosodott bennem, hogy az amerikaiak szemében jelentéktelen tényező lehet a magyarság, királyaival és történelmével együtt.

Ma viszont azt látjuk, hogy ennek a látszólag jelentéktelen országnak olyan politikai vezetése van, amelyre figyel a világ. Valóban nem túlzás azt állítani, hogy az orbáni politikai gondolkodás és cselekvés talleyrand-i magaslaton áll.

Felkészült jogászok, politológusok és más józanul gondolkodók jelzik, hogy a Soros-féle beavatkozások gyakorlatának semmi köze a népakaraton nyugvó demokráciához, sőt alapvetően ellentétes azzal. A balliberális tábor füle azonban ilyenkor becsukódik. A szája viszont kinyílik, hogy teli torokból ordíthasson, mert megszokta, hogy a meggyőző érveket hisztériás hangoskodással is pótolni lehet.

A szerző író, újságíró