Orbán Viktor: Magyarország biztonságos környezetet és biztos jövőt ajánl a fiataljainak
„A mi fiataljaink a mi aranytartalékunk. Aki elereszti a fiataljait, az elveszíti a jövőjét” – fogalmazott a kormányfő.
„A mi fiataljaink a mi aranytartalékunk. Aki elereszti a fiataljait, az elveszíti a jövőjét” – fogalmazott a kormányfő.

Közeledhetnek az álláspontok Orbán Viktor miniszterelnök, pártelnök és Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) frakcióvezetőjének mai, zárt ajtók mögötti tárgyalásán.

Ha kizárják a fideszt, annyi helyet veszíthet a néppárti frakció, hogy nem a legnagyobb lesz, és akkor nem Manfred Weber lesz a csúcsjelölt – mutatott rá az Alapjogokért Központ vezető kutatója.
Az olasz miniszterelnök-helyettes elmondta, a Liga párbeszédet folytat Orbán Viktorral, akivel „pozitív volt és marad a kapcsolatom mindentől függetlenül”.
A miniszterelnök elmondta: Magyarország jelentős kötött segélyhiteleket nyújt Laosznak, ahol így több magyar beruházás is létrejöhet.

Az Európai Parlament néppárti elnöke nem támogatja a Fidesz kizárását az Európai Néppártból – derült ki Antonio Tajani szavaiból.
Manfred Weber jelentette be, hogy megbeszélést kezdeményez Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel a Fidesz EPP-tagsága körüli vitával kapcsolatban.
Weber azt mondta Orbán Viktorra célozva, „meg akarom próbálni világossá tenni számára, hogy jelenleg az EPP-ből kifelé vezető úton tartózkodik”.
A bátor cselekvés és tisztelet kultúrája máig létezik Lengyelországban, és valami megmaradt belőle Magyarországon is – mondta Orbán Viktor.

A miniszterelnök köszönetet mondott a visegrádi országoknak, amiért segítettek megvédeni Magyarország déli határát a migránsoktól.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Érdemes utánanézni a célország szabályainak.

Fontos az állatvédelmi és a higiéniai feltételek betartása.

Az érintett szakaszon teljes útzár van érvényben.

A családi borászat célja betörni az ázsiai piacokra.

Az Egyesült Államok elnöke Orbán Viktort a barátjaként kezeli, Magyarországot, a magyar embereket tiszteli, és ennek megfelelően áll hozzánk – hangsúlyozta a Magyar Nemzetnek adott interjúban a külgazdasági és külügyminiszter.

A nemzetközi sajtó egyértelműen sikeresnek ítéli a találkozót, és elismeréssel nyilatkozik róla.

Az Egyesült Államok nem veszt részt az idei G20-csúcstalálkozón.



Sokan úgy vívják ki maguk iránt az érdeklődést, hogy olyan blődséget, abszurd dolgot állítanak, amely hallatán-olvastán az emberek jelentős része felkapja a fejét és tényleg odafigyel.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.