Orlai Petrics Soma festménysorozatából nyílt kamarakiállítás a PIM-ben
A teljes sorozatot most láthatja először a nagyközönség múzeumi környezetben.
A teljes sorozatot most láthatja először a nagyközönség múzeumi környezetben.

A Debreceni Református Kollégium műemlék könyvtárába helyezték vissza Orlai Petrich Soma A Mohácsnál elesett II. Lajos király holttestének megtalálása című, frissen restaurált festményét.

Kétszáz éve, 1822. október 22-én született a magyar történeti festészet meghatározó alakja.

Orlai Petrics Somára emlékeztek tegnap a Fiumei úti sírkertben.

Orlai Petrics Soma, a magyar történelmi festészet megteremtője születésének kétszázadik évfordulójára emlékezik idén Mezőberény.

Érdekes könyvvel bővült a Petőfi-legendárium, amely nem a költő alakját, hanem családjának sorsát boncolgatja. Petőfinek nincs ugyan élő egyenes ági leszármazottja, de igen népes rokonsága van.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Nem lehet levédetni azt a szlogent, hogy „biztos választás” a miniszter szerint.

A miniszteri biztos szerint elkerülhetetlen a Tisza Párt elnökének tanúkénti meghallgatása.

Szólt is, hogy nem lesz ez így jó.

A játszóterek az új bűnbarlangok?

Kijev a Nyugatban reménykedik.

A lakosság egyre inkább félti a közbiztonságot.

Kijev újabb mozgósítási hosszabbításra készül.

Ezek a papírok minden várakozást felülmúltak.

The individual candidates have already been presented, and the Fidesz–KDNP national party list is to be made public shortly.

Hatalmas nyersanyagtartalékokon csücsülnek a dánok Grönlandon.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.