időjárás 4°C Aranka 2023. február 8.
logo
MAGYAR TÜKÖR

Orlai Petrich Soma érdekes részletei Petőfi Sándor életéből

Nácsai Katalin
2022.10.26. 12:35
Orlai Petrich Soma érdekes részletei Petőfi Sándor életéből

Megírom Petőfivel való viszonyomat […] Két ok ösztönöz szándékom kivitelében. Az egyik az: hogy 1839-től kezdve, tehát 16 éves korától, egész eltűnése előtti hétig 1849-ik julius 19-ig majdnem szakadatlan érintkezésben álltam Petőfivel, s nem egyszer huzamosan együtt laktunk vagy utaztunk, s így közvetlen alkalmam nyílt, gondolkozását, viszonyait, gyakran tettei indokát is kiismerni. A miért ha nem is befejezett életrajzot, mi nem is szándékom, de minden esetre sok érdekes részletet fogok adhatni, melyek életére élénk világot vetnek.

 

A másik ok az, hogy életéről eddig megjelent bővebb vagy töredékes művek, jobbára oly bizarr alakot faragtak belőle, hogy a közönség őt okvetlen egy hóbortos csavargónak képzeli, a mi pedig Petőfi makacs természete és hébe-korba szeszélyessége mellett sem volt.

 

[…] Anyai nagyatyám számos fiai közül kettőt saját mesterségére, mészárosságra nevelt. Ezek egyike volt a föntebb már említett, Fehérváron lakó Mihály, ennek öcscsét: Danit, Petőfi atyjához vitte Félegyházára, tanulóba. Ebéd alkalmával a szíves házi gazda négy éves fiacskáját, Sándort, kiben minden szigorúsága mellett is nagy öröme telt, mivel öt évi meddő házassága után született, vendége mellé ültette, s kedvezésből egy kis poharat tett elébe, hogy a borból őt is részesítse. Ebéd közben nagyatyám észrevevé, hogy az ő poharából a bor előbb ki-kiürül, mintsem ő azt elfogyasztaná. Gyanúja kis szomszédjára esett, s csakugyan titkos figyelem után rajta kapta a kis csenőt, midőn az az ő borát a maga pohárkájába áttöltötte oly ügyességgel, hogy az érdekletten kívül más nem vette észre. Nagyatyám ismerve az öreg Petrovics szigorúságát, nem akarta a csinyt elárúlni, egy mosolyát azonban el nem nyomhatta, a mint tekintete a rajta kapott fiú­éval találkozott, mire Sándor atyja figyelmes lőn, s valami csíny elkövetését gyanítva, addig faggatódzott, míg a tett tudomására jött. Nagyatyám az öreg Petrovicsot csak hosszas engeszteléssel bírta visszatartani, hogy az szeretett fia nadrágját ki ne porolja. A helyre állott béke után azonban a kis Sándornak a tiltott élvezettől, mindnyájuk nagy derültségére, széles kedve kerekedett.

A reggelinél meg, ugyancsak nagyatyám elbeszélése szerint, az anyja panaszolta, hogy mily különös ízlése van fiának, a kávét – úgy mond – czukor nélkül, keserűn iszsza, s azt a jóslatot koczkáztatta, hogy majd élete is oly keserű lesz, mint kávéja. Petőfi Sándorral én anyai ágon másod-unoka voltam.

[…] Salkovics Péter nagybátyám mérnök volt, s Ostfiasszonyfán Kisfaludy Samutól bérelt néhány holdra terjedő telken épült kényelmes házban lakott. Midőn kocsink a hosszú udvarra begördült s az agarak csaholása megérkezésünket jelezte, a számos tagból álló család fogadásunkra a lak elé sereglett, s köztük ott állt egy közép magasságú, szikár, fahéjszínarczú, sörtekemény barna hajú ifjú; villogó fekete szemei fehérét vércsíkok futották át; daczos kifejezésü duzzadt ajkai fölött a bajusz csak most serkedzett; hosszú nyaka leeső vállai közül meztelenül nyúlt föl, s nadrágjával egyszínű szürke czérna kabát födte tagjait. Nem kételkedtem, hogy ez Petőfi Sándor, s komoly, hideg arczával kellemetlen benyomást okozott reám, csak midőn nagybátyám e szavakkal: legyetek jó barátok, egymásnak bemutatott s ajkán és ideges arczán szíves mosoly futott végig és száraz kezét szorításra nyújtotta, oszlott kellemetlen meglepetésem s az első bizalmas beszélgetésben lefolyt óra végkép kitörölte azt, és megtenné haláláig tartó változatlan összeköttetésünket s mondhatom benső barátságunkat.

[…] Az 1840-ik év november havában, mint novitius (logicus) deák, a pápai kollégiumba léptem. Lakásom egy vidéken lakó uraság szakácsa feleségénél volt, s szobámba csak gazdasszonyom szobáján át lehetett jutni, s a közbe eső ajtón egy hat hüvelyknyi négyszög ablakocska volt. 1841-ik év márczius elején, nedves havazó időben, midőn a búcsúzó tél végső mérgét lehelte a vidékre, ez ablakocskával szemben álló asztalnál írással foglalkoztam, midőn az ajtón kívül valami nesz vonta magára figyelmemet. Oda tekintettem s a kis ablakon át Petőfi arczát véltem fölismerni. Meglepetésemben fölugortam, az ajtó fölnyílt, s azon egész valójában ő lépett be, csak hogy a szokottnál soványabban, bakancsba fűzött kékszínű szűk nadrág, katona-frakk és lapos fehér posztó kucsmában, a milyenben az obsitos katonákat szokták elbocsátani. Egy görcsös bot s válláról lefüggő durva vászon-bakó volt minden magával hozott holmija.

A váratlan viszontlátás örömét gond váltotta föl. Czélja felől tudakozódtam.

 

Nekem nincs czélom – mondá ő –, Sopronban hallottam, hogy itt vagy, s hozzád jöttem. Van még egy pár forintom, melyet obsitommal együtt kaptam.

 

Ez a handgeldjéből maradt. Majd elbeszélte Károlyvárosban szenvedett nyomorát. Ekkor tudtam meg, hogy az őszi manoevre alatt vért kezdett köpni, s így kórházba jutott, hol unalma elűzésére az orvosoktól könyveket kért. Ez érintkezés alkalmat szolgáltatott arra, hogy a mívelt s jólelkű orvos őt jobban megismerje, s egyszer egész bizalommal kérdé:

 

„Nem lenne-e kedve megszabadulni? ön nem ide való” – „Nekem mindegy, felelt Petőfi, másutt sincs mit remenylenem.” Az orvos erre elhallgatott, de néhány nap múlva egy pár magasabb állású tiszttel jelent meg a kórházban, kik ott felülvizsgáltak, s ezek előtt azt nyilvánította, hogy Petőfi képtelen a szolgálatra, mire rövid időn többed magával Sopronba szállíttatott, hol obsitját kikapta.

 

(Orlai Petrich Soma: Adatok Petőfi életéhez, Budapesti Szemle, 1879/37-38.)

Kétszáz éve, 1822. október 22-én született Orlai Petrich Soma, a magyar történeti festészet meghatározó alakja.

Borítókép: Orlai Petrich Soma Petőfi Sándort ábrázoló festményének egy részlete (Forrás: Facebook)

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.