Növekedett a lakosság Putyinba vetett bizalma egy felmérés szerint
Az orosz elnök támogatottsága 0,4 százalékponttal 81 százalékra nőtt március végén.
Az orosz elnök támogatottsága 0,4 százalékponttal 81 százalékra nőtt március végén.
Az ukrán erők rakétákkal támadtak, hatalmas lángokkal ég egy olajraktár az oroszországi Belgorodban.
A feketelistára azok kerültek fel, akik felelősek az oroszellenes szankciók előmozdításáért és a ruszofób érzelmek szításáért.
A brit kormány azzal indokolta a döntést, hogy a médiaszervezetek Vlagyimir Putyin háborús propagandáját terjesztik.
A NATO-főtitkár elmondta: Oroszország szándékai kizárólag cselekedetei, nem pedig a szavai alapján ítélhetők meg.
A csatlakozást követően egyesülhet a két Oszétia. Tbiliszi egyik köztársaság függetlenségét sem ismeri el.
Anatolij Bibilov, a köztársaság elnöke egy interjúban beszélt arról, hogy a közeljövőben jogi lépéseket tesznek ennek érdekében.
Franciaország vészhelyzeti forgatókönyvvel készül egy esetleges földgázhiányra.
Az ukránoknak és a magyar baloldalnak azt a kérését, hogy zárjuk el az Oroszországból érkező gázvezetékeket, nem tudjuk teljesíteni – hangsúlyozta a kormányfő.
Vlagyimir Putyin orosz elnök korábban bejelentette, a gázért rubelben fizethetnek a barátságtalan országok.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Aztán jövő héten visszatér a kánikula.
Kilenc év után először lesz hetedik mérkőzés az NBA-döntőben.
2026 elején indul a forgalmazása a 3,5 literes V6-os biturbót használó öntöltő hibrid hajtással szerelt Toyota Landcruiser 300-asnak.
Az új időpontot később határozzák meg.
A francia klasszis nem véletlenül hagyta ki a királyi gárda első meccsét a klubvilágbajnokságon.
Miközben költségvetési hiánnyal küzd.
A világ legkritikusabb olajszállítási útvonalán ütközött össze két tanker.
A Tisza Párt elnöke képtelen szakítani az arrogáns, pökhendi jellemével, már-már kényszert érez arra, hogy belerúgjon mindenkibe.
A francia klasszis nem véletlenül hagyta ki a királyi gárda első meccsét a klubvilágbajnokságon.
Miközben költségvetési hiánnyal küzd.
A világ legkritikusabb olajszállítási útvonalán ütközött össze két tanker.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.