Kijev számára – érzékelhető módon – nem tűnt fontosnak az élet védelme, különben a válaszcsapást megelőzően erőltetnie kellett volna a tárgyalások megkezdését. Mindez logikus lehetőséget biztosított volna arra is, hogy fölkészüljenek egy esetleges kevesebb áldozatot követelő válaszcsapás megindításához. Mert az orosz fél is tudja, hogy a háború, a vérontás sosem lesz igazi megoldás még az olyan borzalmakra sem, mint amit az elmúlt nyolc évben a fasiszta jelképeket magukra tetováló ukrán nacionalista fegyveresek – a kijevi kormány hallgatólagos támogatásával – követtek el, amikor több ezer orosz nemzetiségű ukránt gyilkoltak meg a keleti tartományokban. Vélelmezhetően ezen áldozatok neveit tartalmazó listák rövidesen nemzetközi „hírtérben” is napvilágot látnak majd, miként azt Lavrov orosz külügyminiszter bejelentéséből tudjuk. Ezzel egy időben az ENSZ elé terjesztik azokat a dokumentumokat, melyek bemutatják, hogy milyen víruskutatások folytak – egyébként jó néhány NATO-ország együttműködésével – az orosz határ közelében található ukrán katonai laboratóriumokban. Akkor is logikusabb lett volna, ha Moszkva nem a fegyverek árnyékában próbálja jobb belátásra bírni az ukránok elfogadhatatlan gyakorlatát, hanem sokkal nagyobb nyomást és energiát fektet a világ közvéleményének tájékoztatására. Nem így történt.
Abban sem a logika diktál, hogy a világ országainak többsége békét követel az oroszoktól, közben néhány NATO-tagállam – úgymond semleges pozícióból – fegyvereket és önkénteseket, valamint Pentagon-tiszteket küld ukrán oldalon a háborúba. Mindebből következően, képtelenség elfogadni azt a politikai kommunikációt, hogy a fegyveres konfliktus csupán két nép, az orosz és az ukrán küzdelme. Az eszkalálódott helyzet miatt ugyanis már világháború zajlik, amit nemcsak a nemzetközi csapatok és harceszközök ukrajnai telepítése fémjelez, hanem a járulékos körülmények is. A világgazdaságban lévő egyensúly mesterséges megbontása, vagyis az oroszellenes szankciók az emberiség érdekeinek figyelmen kívül hagyását jelentik, és a dolog logikájából adódóan jelzik a háború kiszélesedett voltát.
Nehéz felmutatni az objektivitást a nemzetközi propagandában is, ahol az ukrán oldalt erkölcsileg felmagasztalják, bármit is tesz, míg a másik felet kizárólag elvetemült agresszornak minősítik. Történetesen arról van szó, hogy külföldi zsoldos katonák ukrán oldalon az Iszlám Állam terrorszervezet hadseregét is megszégyenítő módon kínozzák meg és gyilkolják le az orosz hadifoglyokat. A borzalmakat fel is veszik az áldozatok mobiltelefonjára, és a felvételeket elküldik a legyilkoltak családtagjainak. Másfelől orosz katonák is követnek el háborús bűncselekményeket. A régmúlt idők háborúiban az sem volt gyakori, hogy a külföldi zsoldosokat – akik állítólag civilként vannak jelen – haláluk után az oroszok, vagyis az ellenségeik temetik el. És az útleveleikbe beleírják, hol vannak elhantolva, így továbbítják az adott nagykövetségekre. Amit mi később úgy olvasunk a fősodratú médiában, hogy újabb tömegsírt találtak Ukrajnában, az többnyire a fent jelzett eljárásból jutott az ukrán illetékesek és a külföld tudomására. Az ilyen gátlástalan csúsztatás viszont korunk sajnálatosan elfogadott logikája.
