„Oroszországot úgy kell elpusztítani, mint Karthágót”
Az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács titkára szerint nincs nyoma a nyomásgyakorlásnak.
Az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács titkára szerint nincs nyoma a nyomásgyakorlásnak.
Példamutatónak nevezte a kínai védelmi miniszter a Moszkva és Peking közötti szövetséget.
Az orosz elnök és az észak-koreai vezető levélváltás útján egyeztettek.
Eltávolítanák a kötelező angol nyelvű tájékoztatást a közlekedési táblákról Oroszországban.
Ezrével készülnek a szórakoztató és egyben lehangoló videók arról, hogy a világon hányadán állnak a földrajzzal.
A szerencsétlenség egy gyakorlórepülésről visszatérve történt Krasznodarszk régióban.
A közösségi médiában terjedő felvétel tanulsága szerint a sebesült orosz egész éjszaka segítségre várt, mégsem kapott.
Figyelmeztető lövéseket adtak le a palaui zászló alatt közlekedő teherhajóra, amely az ukrajnai Izmajil kikötőbe tartott.
Közel ötven év után került sor a kilövésre, az előző állomást 1976-ban a Szovjetunióból bocsátották fel.
A tervek szerint a Luna–25-é lesz az első leszállás a Hold déli pólusán, melyet már nem ér el a napfény.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Mindezt az egyik Tisza-sziget rendezvény meghívott előadójaként tette.
Ez a tizenegyedik, nemzetközi legénységi rotációval megvalósított misszió az ISS-re.
Pontokba szedtük, hogy kik élhetnek az Otthon start kedvező lehetőségével.
A Momentum már kitaposta az utat, oda is került, ahová való – fogalmazott a kommunikációs igazgató.
A major asset-stripping scandal broke out at the left-wing billionaire’s flagship company this spring, followed by widespread pledging of its assets.
A Ferrari két versenyzője csak megközelíteni tudta a világbajnoki éllovasokat.
Vihar a baloldalon.

Szingapúrban újabb rivális használta ki olimpiai bajnokunk távollétét, óriási időt úszott a francia.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.