Orbán Viktor: Mindenkinek lesz munkája
Meggyőződésem, hogyha valamikor, akkor most kell megvalósítani a stratégiai beruházásokat – mondta a kormányfő.
Meggyőződésem, hogyha valamikor, akkor most kell megvalósítani a stratégiai beruházásokat – mondta a kormányfő.

Legalább erre a pár hétre tekerjék lejjebb az indulatgenerátort – kérte Dömötör Csaba.

A kormány kész az érdemi egyeztetésre az ellenzékkel gazdaságstratégiai kérdésekben – mondta a kormányfő.

Szijjártó Péter elmondta, a folyamatos szállítások biztosítani fogják a további igényeket.

Május 2-án, ünnepi ülésen fogadhatják el az indítványt, amely az első szabadon választott népképviselet megalakulására emlékeztet.
Ennél valószínűleg nincs lejjebb – írta közösségi oldalán Szijjártó Péter.

Németh Zsolt rögzítette, a védekezésről szóló törvény nem ellentétes egyetlen európai normával sem.
Kocsis Máté egyértelművé tette, hogy a klímavédelemmel kapcsolatos terheket a legnagyobb klímarongálóknak kell viselniük.

Benyújtották a parlamentnek a Magyarország népképviseleti rendszerének 1990-es visszaállításáról szóló nyilatkozatot.

A frakció a meghallgatáshoz az Országgyűlés népjóléti bizottságának összehívását jövő keddre javasolja.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péter energiacégektől érkező emberei azoknak dolgoznak, akiktől eddig a pénzt kapták – közölte Menczer Tamás.

Új polgármesterek és képviselők lépnek hivatalba.

Érkeznek a megemelt juttatások, kedvezmények.

A NAV szégyenlistájára is felkerült Csatári Ernő, amiért nem bejelentve foglalkoztatta a dolgozóit.

Tragikus részletek derültek ki a magyar férfi haláláról.

A túlzott hatalomkoncentráció és a kollektív döntéshozatal mellőzése gyengíti az Európai Uniót.

Több civil is megsérült.

Újabb botrányos epizóddal gazdagította hírhedt életművét Gigi Becali, a Steaua tulajdonosa.

A csapat rendkívül aktív a téli átigazolási időszak utolsó óráiban.

A banki ajánlatok összehasonlítása elengedhetetlen ahhoz, hogy a legtöbbet hozzuk ki a fix 3 százalékos hitelből.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.